Helyi hírek 2019. október 17. 16:00

Mit tehetünk a klíma egyensúlyának megőrzéséért?

Képgaléria
Mit tehetünk a klíma egyensúlyának megőrzéséért?
Új előadássorozatot indított útjára a városi könyvtár Zöld könyvtári esték címmel. A nyitó előadáson dr. Varga Zoltán, Széchenyi-díjas ökológus Klímaváltozás a Kárpát-medencében témakörben osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

Kifejtette: – A klímának olyan erős szabályozói vannak, amelyek a Föld történetében mindig is így voltak. Ezekhez képest az ember hatása eltörpül. A Földön a kéreg mozgásainak tektonikai változásai, azok ciklikussága a fő meghatározó. Az egyensúly megteremtéséért, óvásáért mi is tehetünk mindennapjainkban, mégpedig a túlzott és mértéktelen fogyasztás, energiafelhasználás visszaszorításával – mondta el dr. Varga Zoltán.

Az előadót Kállainé Vereb Mária igazgató és Kelemen József, a Közép-Európa Klub helyi vezetője köszöntötte és mutatta be. Dr. Varga Zoltán ezt követően elmondta: – Bármilyen meglepően hangzik, az utolsó 10 millió éven belül mi egy hideg periódusban vagyunk. A Földnek ennél sokkal melegebb időszakai voltak. A probléma az, hogy az ember most olyan formában és olyan eszközökkel tudja a klíma természetét, stabilitását befolyásolni, ami az élővilágra és az emberre is nagyon veszélyes. A káros, rontó hatásokat kell elsősorban visszaszorítani.

A kérdésre, hogy mit tehetünk ennek érdekében, elmondta: – Mindenek előtt a túlzott fogyasztást kell mérsékelni. Törekedni kell a nagyon visszafogott energiafelhasználásra, a fosszilis anyagok felélésének mértékére. Ugyanis ezeknek az anyagoknak az elégetése pillanatreakció. Nem szabad az évmilliók alatt felgyűlt energiamennyiséget elpocsékolni hőtermelő és nagyon rossz hatásfokú folyamattal. Szükséges visszaszorítani a felesleges áram- és üzemanyag fogyasztásunkat is.

A jó megoldás valószínű több lábon állás lehet. Igaz, nem kockázatmentes a szél és az napenergia használata sem, mert ezeket a berendezéseket leszerelésük után ártalmatlanítani kell. A másik nagy probléma a hulladék mérhetetlen felszaporodása, ami a tengerek, óceánok vizében tapasztalható látványosan. Ez ellen is tennünk kell – mondta az előadó.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!