Program 2019. október 18. 13:00

VI. Makettkiállítás és látványmakettezés

VI. Makettkiállítás és látványmakettezés
Hatodik alkalommal rendezi meg a kiállítást és látványmakettezést a Kiskunfélegyházi Makett Szakkör, amelynek célja, hogy korhatár nélkül, minél több emberrel megismertesse a makettezés világának szépségét – tájékoztatta lapunkat Katona István klubvezető.

Október 26-án, szombaton 9 és 18, valamint 27-én, vasárnap 9 és 14 óra között az érdeklődők megtekinthetik az elkészült munkákat a makettezés szinte minden kategóriájából (repülőgépek, harcjárművek, hajók, polgári járművek, figurák, sci-fi és fantasy), valamint a makettek elkészítésének folyamatába is betekintést nyerhetnek. Az ingyenesen látogatható kiállításra és látványmakettezésre az ország számos pontjáról érkeznek résztvevők.

A Kiskunfélegyházi Makett Szakkör 1995-ben alakult meg, azzal a céllal, hogy összefogja a városban élő makettezőket és népszerűsítse a hobbit. Az elmúlt években a klub fontos helyet szerzett az országos makettezőéletben. Saját rendezvényükön kívül országos és nemzetközi szinten elismert makettversenyek szervezésében és lebonyolításában vesznek részt. A klubnak jelenleg tizenhárom tagja van, közülük nem mindenki kiskunfélegyházi, rendszeresen járnak hozzájuk Helvéciáról, Tiszaalpárról, Fülöpjakabról, Hódmezővásárhelyről és Budapestről is.

Négy tagjuk színvonalas munkája elismeréseként megkapta a magyar makettezőéletben kiérdemelhető legnagyobb elismerést, a Mesterlevelet. Csapatuk rendszeresen részt vesz makettversenyeken, ahol a bemutatott munkáikkal dobogós helyezéseket érnek el.

 

Kövessen minket a Facebookon is!