„Aki otthon marad, az is választ: hallgatást és belenyugvást”
Az esemény Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke sajtóközleményének ismertetésével kezdődött (honlapunkon közzétettük), majd Rosta Ferenc beszélt a Nemzeti Fórum Egyesületről, és az általa képviselt értékekről. Hangsúlyozta: egyesületről van szó, amelynek tevékenységét és döntéseit nem korlátozza a pártfegyelem. Ezért a képviselőjelöltek kiválasztásánál kizárólag a város érdekeit és az egyesület által képviselt kiemelt értékek képviseletét tartották szem előtt. „Olyan embereket látnak itt, akik egyrészt kipróbáltak, másrészt megharcolták a maguk harcát.” – mondta a városi elnök.
– Valamivel több, mint két évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy tevékeny részese, támogatója szeretnék lenni Félegyháza jövőjének és fejlődésének – kezdte a bemutatkozást Csányi József. - Közgazdász szakmámból és vállalkozói tapasztalatomból adódóan gazdaságfejlesztéssel és munkahelyteremtéssel kezdtem a munkát, amihez a Félegyházán tevékenykedő vállalkozásokban partnerre találtam. Így született meg a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME), amely többek között a munkahelyteremtést és a gazdaságfejlesztést tűzte zászlajára. Az egyesület eddigi munkáját számos beruházás, és száznál több új termelő munkahely fémjelzi, és reális célként tűztük ki az elkövetkező öt évben legalább 500 új munkahely megteremtését.
Az összefogás sikerein és a városlakók pozitív fogadtatásán fellelkesültünk. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy rengeteg tenni akarással fűtött, tehetséges pártoló gyűlt körénk, komoly szaktudást, lelkesedést és tapasztalatot képviselve. Így valójában kínálkozott egy városfejlesztő program megalkotásának lehetősége. A munkába 14 ezer kiküldött kérdőívvel a lakosságot is bevontuk. Az aktivitás minden elképzelésünket felülmúlta: több mint 3 ezren tiszteltek meg bennünket azzal, hogy megosztották velünk gondolataikat. Csapatunk most azon dolgozik, hogy ezeket az ajánlásokat beépítsük a programtervünkbe. Ezt követően részletesen tájékoztatjuk Félegyháza lakosságát terveinkről.
Amikor Lezsák Sándor felkérését elfogadtam, és úgy döntöttem, hogy megméretem magam polgármesterjelöltként a Nemzeti Fórum színeiben, a tenni akarás és a jobbító szándék motivált. Büszke vagyok arra, hogy egy aktív és hiteles képviselőjelölt csapattal együtt indulhatok a választók bizalmáért – mondta Csányi József, s végezetül arra kérte a félegyházi választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni október 12-én. Mint mondta: Aki otthon marad, az is választ: hallgatást és belenyugvást.
A Nemzeti Fórum Egyesület képviselőjelöltjei Kiskunfélegyházán: 1. körzet: dr. Réczi László ügyvéd. Családi praxisában dolgozik Kiskunfélegyházán. Édesapja birkózó világbajnok, Kiskunfélegyháza díszpolgára. 2. körzet: Bense Zoltán tanár, hegymászó, a Polgári Összefogás Félegyházáért Egyesület elnöke és alapítója. Több ciklus óta Fideszes önkormányzati képviselő. 3. körzet: Gyenes Attila tanár, a KDNP kiskunfélegyházi elnöke, a Fidesz megyei és félegyházi önkormányzati képviselője, 4. körzet: Szamosi Endre nyugalmazott tanár, városunk sportéletének ismert személye, a Fidesz félegyházi alelnöke és önkormányzati képviselője. 5. körzet Balla László, a kiskunfélegyházi Fidesz elnöke, tanár végzettségű, Kiskunfélegyháza alpolgármestere. 6. körzet: dr. Kása Zsuzsanna jogász végzettségű, korábban a városi önkormányzat művelődési osztályvezetője, jelenleg a Constantinum Intézmény középiskolájának vezetője. 7. körzet: Horváth Gábor, a Magyar Posta alkalmazottja, a Fidesz önkormányzati képviselője, a Polgári Összefogás Félegyházáért Egyesület alelnöke és alapítója. 8. körzet: dr. Ónodi Izabella, a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó Sorsocskák Alapítvány elnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület helyi alelnöke, erdélyi származású, fogász szakorvos. 9. dr. Kiss Ákos Csaba, a Nemzeti Fórum tagja, a megyei kórház idegsebész főorvosa. 10. körzet: Ván Jenő, a Gazdakörök és a Selymesért Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő.