Kultúra 2019. október 19. 08:30

Móra ma, diákszemmel

Képgaléria
Móra ma, diákszemmel
Második alkalommal találkoztak a diákok Kiskunfélegyházán, Móra Ferenc munkássága előtt tisztelegve, a Móra ma, diákszemmel című, általános iskolások és középiskolások részvételével megrendezett konferencián. A rendezvényt a Móra Ferenc Emlékév alkalmából szervezték meg október 17-én, pénteken, a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében.

 

A felnőtteket is megszégyenítő magabiztossággal és profizmussal színpadra állított előadások között zenés-verses művek és a prózai produkciók is voltak. A diákoknak csupán három hét állt rendelkezésére, hogy színpadra vigyék elképzeléseiket. Az idő rövidsége miatt is elismerésre méltó volt az látni, milyen lendülettel vetették bele magukat a feladatba, mennyire koncentrálnak, buzgólkodnak az alkotásban. Szinte kézzelfogható volt az a transzformáló folyamat, aminek során a mai kamaszokhoz is közel tudott kerülni a múltszázadbeli Móra szellemisége. A versenyzőknek megdöbbentő mennyiségű anyagot kellett igen rövid idő alatt memorizálniuk, de lelkes és precíz nevelőik mindenben támogatták őket.

A találkozón Samu Csilla, a félegyházi Kiskun Múzeum múzeumpedagógusa és Csányi Leila diákönkormányzati képviselő köszöntötte Kapus Bélánét, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnökét, Mészáros Mártát, a Kiskun Múzeum igazgatóját és a megjelent iskolák igazgatóit, tanárait és a kis előadóművészeket.

– A találkozó célja, hogy a mai tanulóifjúság bemutathassa, hogyan gondolkodik Móra Ferenc életéről, munkásságáról, hogyan látja az író ma is élő kultuszát Kiskunfélegyházán. A szervezők és a kollégáim nevében kijelenthetem, hogy nagyon örülünk, hiszen nemcsak a helyi iskolákból jelentkeztek a diáktalálkozóra, hanem csatlakoztak hozzánk, járási iskolából is. Általános és középiskolából 3-4 fős csoportok jelentkezését vártuk.

A találkozó felhívásában három témát jelöltünk meg: „Kincses” Móra, avagy Móra Ferenc irodalmi műveinek, írásainak üzenete a 21. század diákjainak, „Móra Ferenc családja és az író, költő, régész, muzeológus, tanár kapcsolata Kiskunfélegyházával” és Móra Ferenc tisztelete és kultusza: Mit üzen a 21. század diákjainak Móra Ferenc” – mondta el lapunknak Samu Csilla.

A Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola és a Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai, valamint pedagógusai Az aranyszőrű bárányt adták elő zenés-bábos formában. Nagyon kreatívan, parfümös üvegek szereplésével ábrázolták a szereplőket. Szívet melengető volt azt látni, hogy a jelenetben szereplő zenetanárok is ugyanolyan izgalommal adták elő a kis performanszukat, mint a gyerekek, akik talán első alkalommal szerepelnek a pódiumon.

A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye tolmácsolásában „Móra Ferenc családja és az író, költő, régész, muzeológus, tanár kapcsolata Kiskunfélegyházával” művet hallgathattuk meg.

A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tanulói „Móra Ferenc tisztelete és kultusza: Mit üzen a 21. század diákjainak Móra Ferenc?” című előadást mutatták be.

A pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskola a „Kincses” Móra elnevezésű művet hozta el.

A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium iskolásai, „Én Móra Ferenc” műsorszámmal készültek.

A Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola növendékei a „Kincses” Móra színművet mutatták be.

A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanítványai is a "Kincses" Móra témát választották.

Legutoljára a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma Móra Ferenc: A kalcinált szóda című novella feldolgozását adta elő.

Végezetül, Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója megköszönte a felkészítést a segítő nevelőknek és az áldozatos munkát a diákok részéről.

V. B.

 

Kövessen minket a Facebookon is!