Sport 2019. november 10. 08:30

Sokan ragadtak íjat a jótékonysági versenyen

Képgaléria
Sokan ragadtak íjat a jótékonysági versenyen
Huszonnégy lőállás, ötletes és szépen felépített célok várták a versenyzőket a Huszka József Hagyományőrző Sport Egyesület és a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztálya által szervezett megmérettetésen november 9-én, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

A Huszka József Hagyományőrző Egyesület és Baráti kör részéről Kollár László önkormányzati képviselő nyitotta meg a rendezvényt. Köszöntet mondva többek között a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztályának és az önkormányzatnak a szervezésért, illetve a verseny támogatásáért, megvalósításáért.

Az esemény egyben jótékonysági keretet is öltött, a bevételéből Huszka József tiszteletére készülő emlékhely megvalósítását támogatják.


Huszka József (1854-1934) Rajztanár, néprajzkutató, műgyűjtő. Munkásságának eredményeként ősi templomaink és freskóik maradtak fenn, gyűjtő munkájának eredménye a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteménye. Élete fő alkotása a Magyar Turáni Ornamentika Története.  2007 óta városunk díszpolgára.

A tiszteletére emléktáblát készült, amit a versenyzők is megtekinthettek a sportcsarnokban.

A versenyen 24 lőállásból kellett meglőni a célokat, lőállásonként 3 vesszővel, 10-8-5 pontozással. Összesen 720 pont volt teljesíthető.

Kategóriák: pusztai, longbow, vadászreflex, barebow.

Az eredményekről beszámolunk.

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!