Sport 2019. november 22. 10:30

Eredményes játéknapot zárt az FTSI U14

Képgaléria
Eredményes játéknapot zárt az FTSI U14
Kiskunfélegyházán rendezték meg a nemzeti fiú serdülő kosárlabda bajnokság alapszakaszának 3. fordulóját a délkeleti régió D csoportjában. A Félegyházi TSI csapata jól szerepelve magabiztos játékkal legyőzte a Szentesi KK együttesét az elődöntőben. A fináléban szoros mérkőzésen maradt alul a Nagykőrösi Sólymokkal szemben.

Simon Zoltán edző beszámolója:

- Hazai környezetben folytatódott a serdülő fiúk bajnoksága. Edzésmunkánkat minél nagyobb eredményességgel szerettük volna visszakapni, minden játékosunk elszántan vágott neki a tornának.

Az elődöntőben egy számunkra még ismeretlen szentesi csapattal találkoztunk. Komolyan vettük a találkozót, melynek köszönhetően már az első negyed után tetemes előnyre tettünk szert. Bár később voltak hullámvölgyek játékunkban, de ez természetes egy most épülő csapattól, ahol minden játékosunk kellő játékpercet kapott a bizonyításra – és élt is vele.

A döntőben már egy jóval nehezebb feladat várt ránk. Látva ellenfelünk elődöntőjét, két olyan új játékelemmel találkoztunk, melyet mi még – képzettségi szintünk miatt még nincs itt az ideje – nem játszunk. A letámadás-csapdázás és a labdás elzárás elleni játék külön-külön is komoly feladat, sok idő kell a jó betanításukra.

Az első percekben meg is gyűlt a bajunk, de a fiúk koncentrációját dicséri gyorsan megértették, mi az ellenszere, sikeres labdaszerzésekből a félidőre a magunk javára fordítottuk a mérkőzés állását.

Fiaink a második félidőben is tették dolgukat, mindannyian aktívan kivették részüket a csapatmunkából. Ellenfelünk számára talán a győzelem fontosabb volt, legjobbjait pályán tartva megnyerték a mérkőzést, mi azonban sokkal többet nyertünk ezen a mérkőzésen, játékosaink fejlődése szempontjából nagyon kellenek az ilyen szoros meccsek.

Gratulálok fiúk, csak erősen a továbbiakban is! És nagyon köszönöm a sok szülő, hozzátartozó biztató támogatását is a csapat felé – Simon Zoltán, edző



NEMZETI FIÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, III. FORDULÓ
DÉL-KELETI RÉGIÓ, „D” csoport

Ideje: 2019. november 16. (szombat)
Helye: Kiskunfélegyháza, Constantinum Sportcsarnok, Jókai u. 4.

 

Elődöntő:

FÉLEGYHÁZI TSI - SZENTESI KK 91 : 36
(29:3, 19:13, 20:13, 23:7)

FTSI: Kiri 24, Fehér 20, Kósa 12, Farkas 10/3, Szemerédi 10, Bán 8, Horváth 4, Szabó Á. 3, Kis -, Katona -, Szabó I. -, Kapus -.


Döntő:

NAGYKŐRÖSI SÓLYMOK – FÉLEGYHÁZI TSI 61 : 54
(15:15, 9:16, 19:9, 11:14)

FTSI: Farkas 12, Fehér 11, Kósa 9/3, Kis 6, Kószó 6, Szemerédi 4, Szabó Á. 2, Kanyó 2, Bán 2, László -, Kiri -, Csenki -.

Információ: Simon Zoltán

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!