Gazdaság 2019. november 19. 16:00 Forrás: agrotrend.hu - bon.hu

Több pénzt kapnak jövőre a méhészek

Több pénzt kapnak jövőre a méhészek
Megduplázza az agrártárca jövőre a méhészek részére nyújtott jövedelempótló támogatást. A múlt évtől méhcsaládonként ötszáz forintot igényelhettek a termelők, az elkövetkező esztendőben pedig már ezer forintot.

A változást Nagy István agrárminiszter jelentette be októberben. Ily módon összesen mintegy 1,2 millió méhcsaláddal rendelkező méhész részesül majd a 700 millió forint támogatási keretösszegből. Ezen­felül még 600 millió forint beruházási támogatás segítette a méhészeti ágazatot - írja a baon.hu.

A legutóbbi felmérések szerint Bács-Kiskun megyében 130 ezer körüli méhcsaládot tartanak 1600 méhészetben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai is azt mutatják, hogy az arányokat tekintve ebben a közigazgatási térségben dolgozik a legtöbb méhész. Jelentős állomány számlálható Dél-Pest megyében is.

– A jövedelempótló támogatás mellett kapunk még forrást a gyógyszerek és a méheket tápláló cukor beszerzésére is. Az utóbbiakra méhcsaládonként öt eurót. A költségekhez viszonyítva nem magas összegek ezek, de mégiscsak segítség. Örülünk minden újabb forintnak, hiszen miként más ágazatokban, nálunk is gyorsabban emelkednek a ráfordítások az értékesítési árakhoz képest – kommentálta a fejleményeket Bisztricsány Zoltán nagykőrösi méhész.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke korábban hangsúlyozta: idehaza kiváló minőségű mézet állítanak elő a méhészek. Országosan és átlagosan évente 25 ezer tonnát, amelynek 12–15 százaléka Bács-Kiskun megyéből származik.

Fotó: pixabay.com
 

Kövessen minket a Facebookon is!