Program 2014. szeptember 1. 08:30 Forrás: kefo.hu

GAMF-léghajtányok Kecskemét főterén

GAMF-léghajtányok Kecskemét főterén
Harmadik alkalommal várja Kecskemét a főiskolás, egyetemista konstruktőröket és járműveiket egy jó hangulatú versengésre a város főterére szeptember 6-án, szombaton. Ezúttal pneumobilok, vagyis sűrített levegővel hajtott járgányok és építőik mérhetik össze tudásukat különböző versenyszámokban.

A versenyre 16 csapat jelentkezett be, szinte minden magyar műszaki felsőoktatási intézmény képviselteti magát és két határon túli csapat is érkezik. A szervező Kecskeméti Főiskola reméli, hogy a gálafutam jól példázza a magyar mérnökhallgatók kreativitását, szakmai tudását, lelkesedését, és a látogatóknak is kellemes kikapcsolódást nyújt - derült ki a főiskola sajtótájékoztatóján




Nem a lóerők és a nem a sebesség versenyeznek majd a kecskeméti főtéren szeptember 6-án, hanem a mérnökjelöltek kreativitása és csapatmunkája. A versenyen szereplő pneumobilok kis sebességű sűrített levegővel hajtott járművek, amelyeket műszaki felsőoktatási intézmények csapatai terveztek és készítettek.

„A Kecskeméti Főiskola hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el különböző járműépítési versenyeken itthon és nemzetközi színtéren egyaránt – hangsúlyozta dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora. Ezeket az önszerveződő hallgatói csapatokat minden intézményben a verseny izgalma „fűti”, de közben a gyakorlatban kipróbálhatják, hasznosítják mindazt, amit a főiskolán tanulnak és megmutathatják kreatív megoldásaikat.

A pneumobilok megmérettetését 2008-ban a Bosch vállalatcsoport kezdeményezte, s azóta tavasszal minden évben megrendezték a versenyt Egerben. Idén az önálló gyártó és forgalmazó vállalattá vált Aventics Hungary Kft. szervezte a tavaszi fordulót és most a kecskeméti gálafutamnak is nevet adott azzal, hogy főtámogatóként jelenik meg az eseményen. A tradíciók megőrzése mellett egy új, lendületes, fiatalos generáció jelent meg a pneumatikában, s ez „összeköszön” a mérnökhallgatók versenyével. Nagyon fontos számunkra, hogy az innovatív fiatalok a látóterünkben legyenek - emelte ki Hegymegi István, az Aventics Hungary Kft. kereskedelemi vezetője. Minden vállalatnak van egy üzenete, a mienk a szenvedély, amellyel munkánkat végezzük, s ugyanezt a szenvedélyt látom a csapatoknál és a szervezőknél is.

Bári Gergely, a Kecskeméti Főiskola tudományos segédmunkatársa, a verseny főszervezője arról beszélt, hogy a pneumobilok versenye mellett számos olyan kísérőprogram várja a látogatókat, amelyek valóban egy kellemes szombati családi programmá tehetik a gálafutamot délelőtt 10-től délután fél 5-ig. A környezettudatosság kérdése többféle módon is megjelenik majd a rendezvényen, pl. a gyerekeket a járművek újrahasznosításával kapcsolatos játékok várják, a felnőttek pedig a kiállító cégek jóvoltából többet megtudhatnak a korszerű energiatermelésről. A kisebbek és a nagyobbak számára egyaránt érdekes lehet a szimulátorverseny és az elektromos gokartok kipróbálása.

A verseny megnyitóját délelőtt 10 órakor tartják, amelyen jelen lesz Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.

PROGRAM

10.00 Megnyitó - Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester
10.15 Gokart bemutató, tiszteletkörök
10.35–14.30 A sűrített levegővel hajtott pneumobilok gyorsasági futamai (Közben: meghívottak tiszteletkörei, VIP versenyek)
14.30 A szimulátorverseny döntője
15.00–16.00 A pneumobilok gyorsulási versenye
16.00–16.30 Eredményhirdetés, díjátadás - Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora, Hegymegi István, az Aventics Pneumatika Kft. kereskedelmi vezetője

Kísérőprogramok

Duális sétány – a duális képzésben részt vevő cégek kiállítása,
Érdekes technikai kiállítók az alternatív energiák és járműhajtások témaköréből,
Környezettudatossági vetélkedők kicsiknek és nagyoknak egyaránt,
Csoportos játékok a legkisebbeknek,
Elektromos gokart futamok, bemutatók,
Szimulátorverseny a virtuális valóságban
 

Kövessen minket a Facebookon is!