Sport 2019. november 22. 16:00

Jótékony futás az óvodásokért

Képgaléria
Jótékony futás az óvodásokért
Rajzpályázatot hirdetett a Kirándulás a természetben, Szeretem az állatokat, Én és a kamion témákban Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Jogging Plus Sportegyesület. A pályázatra 132 pályamű érkezett be, amelyet óvodai foglalkozás keretében öt-, hat- és hétéves gyermekek rajzoltak.

A beérkezett rajzokat öttagú zsűri bírálta el, amelynek elnöke Rosta Ferenc alpolgármester, tagjai pedig Csernus Krisztina, a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda intézményvezetője, Tóth Ferencné óvodapedagógus, Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezetője és Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense voltak. A rendezvény fővédnöke Csányi József polgármester.

A legjobb kilenc pályázó kupában részesül és a rajzának lenyomata a szilveszteri futás első 900 nevezőjének járó ajándékpóló elejére kerül majd. A rajzpályázat kiállításmegnyitója és eredményhirdetése december 14-én, szombaton 16 órakor lesz a polgármesteri hivatal aulájában. A legjobb 50 rajzot ugyanezen a napon az önkormányzat előterében tekinthetik meg az érdeklődők.

A zsűri által kiválasztott rajzok nyertes óvodás alkotói: Bálint Nándor, Balogh Zsófia, Törteli Benedek (Nagyszőlő úti Óvoda), Losonczi Olga, Such Tímea (Százszorszép Óvoda), Nemcsok Dorka (Kossuthvárosi Óvoda), Páll Katica, Palotás Rebeka, Pap Renáta (Móravárosi Óvoda).

 

Kövessen minket a Facebookon is!