Sport 2019. november 24. 18:35

Jól zárta az őszt az Astra U-19 félegyházi leány csapata

Képgaléria
Jól zárta az őszt az Astra U-19 félegyházi leány csapata
Amint arról már beszámoltunk 2019 nyarától Abonyi Péter irányítja az Astra HFC kiskunfélegyházi alközpontját, ahol a helyi, illetve a környékbeli tehetséggel foglalkoznak U-7-től U-19-ig bezárólag több korosztályban. Segítője Bali Cintia lett, aki a Bozsik - program irányítása mellett az alsóbb korosztályokat is koordinálja. Nyáron az U-19-es nagypályás labdarúgócsapat is megalakult kiskunfélegyházi játékosokkal. A teljesen újjászervezett együttes az országos bajnokság délkeleti csoportjában szerepelve az 5. helyen fejezte be az őszi szezont.

A bajnokságot jól kezdte az együttes, az első mérkőzésén a Budapest Honvédot verte meg 7-0-ra. Ezt egy Cegléd elleni siker, illetve egy Kecskemét elleni döntetlen követte. A csapat kerete jelenleg 14 fő, így fontos célként fogalmazódott meg a játékos létszám bővítése, a fiatal félegyházi és környékbeli tehetségek bevonása, illetve a toborzás és igazolás a téli holtidőszakban – mondta el Abonyi Péter, az Astra U-19 edzője:

- Nyáron szerveztük meg a félegyházi csapatot, így kevés idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre és a játékos keret kialakítására. Hat játékosunk túlkorosnak minősül, közülük négyen lehetnek egyszerre csak a pályán, így szeretnénk mindenképpen igazolni és további félegyházi fiatalokat beépíteni a csapatba. Ha sikerül megerősíteni az együttest, abban az esetben a dobogóért is harcban lehetünk tavasszal.

Az Astra U-19-ben a 15 éves Czinege Eszter, illetve a 20 éves Dobák Szabina egyaránt 10-10 gólt ért el ősszel, egyúttal közösen vezetik a bajnokság góllövőlistáját. A korosztályok között akadnak átfedések. Vidéki Orsolya, Kádár Kira, Czinege Enikő, Czinege Eszter és Pöszmet Eszter több csapatban is pályára lép.

- Feszített tempó volt ősszel. Hetente 2-3 mérkőzést játszottak a lányok, akik minden dicséretet megérdemelnek. A túlkorosok közül többen munka és család, kisgyermek mellett vállalták a mérkőzéseket és az ezekkel járó utazásokat, edzéseket. Akadt nagy visszatérő is az Astrában. Vidéki Nikolett 24 évesen kapusként szerepel. A bajnokságot 11-0-s sikerrel fejeztük be a Duna Aszfalt TVSE ellen. Ezt követően záró vacsorát tartottunk a Honvéd Sporttelep klubtermében, ahol értékeltük az évet – tette hozzá Abonyi Péter.

A nagypályás edzéseket a termi foglalkozások váltották fel. Hetente egyszer a Móra Ferenc Gimnázium tornatermében tartanak edzést csütörtökönként 16:30-tól 18 óráig. A bajnokság márciusban folytatódik a tervek szerint további félegyházi sikerekkel.

 

1

GYULAI AMAZONOK

8

6

1

1

40

10

30

19

5.5

 

2

MONORI SE

8

6

0

2

28

16

12

18

5.4

 

3

SZOLNOKI MÁV UP. FC

8

6

0

2

19

10

9

18

5.3

 

4

MERCEDES-KLC

8

5

3

0

31

8

23

18

5.1

 

5

ASTRA-ALEF HFC

8

3

1

4

32

23

9

10

5

 

6

BUDAPEST HONVÉD

8

3

1

4

13

17

-4

10

4.9

 

7

SZENT MIHÁLY

8

2

0

6

11

25

-14

6

4.8

 

8

DUNA ASZFALT TVSE

8

2

0

6

8

45

-37

6

4.6

 

9

CEGLÉDI VSE

8

0

0

8

6

34

-28

0

4.5

 

 

Kép: Abonyi Péter, Gubu Zoltán

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!