Sport 2019. november 25. 17:00

Újabb győzelmet aratott az Astra U17

Képgaléria
Újabb győzelmet aratott az Astra U17
A TFSE elleni sikert követően a DEAC csapatát is legyőzte a félegyházi játékosokból álló Astra Kiskunfélegyházi Bulls az U17-es leány futsal első osztályú bajnokságban. Abonyi Péter edző csapata ezúttal kétgólos hátrányból fordítva nyert 8-4-re Üllőn.

Az Astra U-17-es futsal csapata a legmagasabb osztályban szerepel. A csapat magja a korábbi nagy sikereket elérő U15-ös futsal együttes. Hét-nyolc félegyházi és környékbeli leány alkotja a gárda gerincét. Az együttest Abonyi Péter edző és Bali Cintia segítője a bajnokság kezdete előtt szervezte újjá. Tavaly nem indult félegyházi futsalcsapat az országos ligában. A játék folyamatosan fejlődik, hosszú távú célként az eredményesség mellett itt is a játékos keret kibővítése és a félegyházi tehetségek felkutatása szerepel.

Abonyi Péter edző értékelése a DEAC elleni mérkőzésről:

- Az előző TFSE elleni győztes mérkőzés után, ismét sikerült begyűjteni a három pontot egy előttünk álló csapat ellen, így elkezdünk felzárkózni a tabellán, és csak remélni tudom, hogy nem állunk meg a pontok gyűjtésében.  A Debrecen elleni mérkőzést meghatározta, hogy sérüléséből vissza térve idén először védett Vámos Viktória, aki a kapuban biztos pont lehet a későbbiekben is. Az első negyed órában többen fásultan játszottak, így hiába vezettünk 1:0-ra az ellenfél gyorsan fordított és 3:1-es előnyre tett szert. Szerencsére a harmadik találatra gyorsan tudtunk válaszolni Czinege Enikő góljával és még szünet előtt sikerült egalizálni az állást. A második félidő elején Vidéki Orsolya találatával ismét átvettük a vezetést, majd kis idő elteltével Czinege Eszter percei következtek, aki 3 gólt szerzett közel 3 perc alatt, több szép egyéni megoldással. 7:3 -as állásnál az utolsó 10 perccet a vendégcsapat jobban bírta erővel és a kapunk elé szorultunk.

A jó védekezésnek és a bravúros Vámos védéseknek köszönhetően azonban csak egy góllal zárkózott fel az ellenfél csapata, sőt a mérkőzés vége előtt még egy szép támadásból Czinege Enikő harmadik góljával beállította a 8-4-es végeredményt.

Gratulálok a lányoknak az egész csapat nagyot küzdött a győzelemért!


Leány Futsal I. osztály U17 9. ford., 11. 24. (Helyszín: Üllő)
Astra Kiskunfélegyházi Bulls – DEAC 8-4 (3-3)

Gólszerzők: Vidéki Orsolya 9. p., 22. p., Czinege Enikő 15. p., 19. p., 39. p., Czinege Eszter 28. p., 28. p., 28. p., ill. Vén Odett 11. p., 13. p., 14. p., 30. p.

 

1

SZEKSZÁRDI UFC

9

8

1

0

54

7

47

25

5.1

 

2

TOLNA-MÖZS

8

7

1

0

68

6

62

22

4.9

 

3

MISKOLCI VÉNUSZ

8

5

0

3

38

20

18

15

4.6

 

4

GYULAI AMAZONOK

9

5

0

4

26

23

3

15

4

 

5

DEAC

9

3

0

6

25

49

-24

9

4.3

 

6

ASTRA KKFHÁZI BULLS FC

8

2

1

5

18

48

-30

7

4.4

 

7

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

9

1

1

7

7

44

-37

4

4.2

 

8

TFSE-SZERTARSPORT.HU

8

1

0

7

7

46

-39

3

4.4

 


Kép: Abonyi Péter

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!