Gazdaság 2019. december 4. 10:00

Bizottsági tag lett a legnevesebb félegyházi brand tulajdonosa

Képgaléria
Bizottsági tag lett a legnevesebb félegyházi brand tulajdonosa
A kiskunfélegyházi képviselő-testület gazdasági bizottságának külső, nem képviselő tagjaként vesz részt a döntéselőkészítő munkában idén novembertől Gulyás István, a Félegyházi Pékség Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. A közismert cégvezetőt emellett a félegyházi sütőipari vállalkozás eddigi legnagyobb fejlesztéséről is kérdeztük.

– Tősgyökeres kecskemétiként hogyan teremtette meg a gazdasági sikereivel Félegyháza nevét is öregbítő brandet?  

– 1999-ben kezdtem el üzemeltetni egy nagyon öreg malmot a város szélén, 2001-ben vásároltam meg a kenyérgyárat, ami akkor a tönkremenetel szélén volt, és húsz ember dolgozott benne. A malmot értékesítettük, és 2001-től elkezdtük a kenyérgyár folyamatos fejlesztését. Mostanra 1075 fő a statisztikai létszámunk, és a Félegyházi Pékség Kft. – egy hosszú és nem egyszerű folyamat eredményeként – meghatározó sütőipari vállalkozássá nőtte ki magát 90 saját bolttal és több száz partnerrel.

– Megítélése szerint mennyiben befolyásolja egy cég tevékenységét, fejlődését és sikereit, hogy hol van a székhelye?

– 1999 óta nem voltunk semmilyen kapcsolatban a polgármesteri hivatallal, de más hivatalokkal sem. Minket senki nem kérdezett meg, hogy miért is vagyunk ebben a városban, mit gondolunk, mit szeretnénk csinálni… Ez akkor változott meg, amikor Csányi József a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület keretében összefogta a helyi vállalkozókat, és elkezdett gyűléseket szervezni. Ő volt az első, aki egy asztalhoz ültetett bennünket, lehetőséget teremtett arra, hogy elmondhassuk a problémáinkat, vitázhassunk, komoly szakembereket hozott Félegyházára minden területről, akiktől kérdezhettünk. Ez óriási segítség volt szerintem minden félegyházi vállalkozás számára. Ilyennel addig nem találkoztunk, és ezt a tevékenységet a megválasztása után sem hagyta abba. Folyamatosak azóta is a KGME-s ülések, ahol mindig tudunk eszmét cserélni, problémákat felvetni. Ennek következtében a félegyházi vállalkozások közötti szorosabbá vált a kapcsolat, aminek rengeteg hozadéka lett. A saját életünkben például az, hogy elkezdtünk félegyházi tejet árulni, és minden beruházásunkat szinte kivétel nélkül félegyházi vállalkozásokra bíztuk. Úgy gondolom, hogy sosem volt még a vállalkozók között ilyen szoros együttműködés Félegyházán, mint amióta a KGME létezik.

– Miben segíti az önkormányzat munkáját a jövőben?

– Választás után megkeresett Csányi József polgármester úr és megkért, hogy vegyek részt a gazdasági bizottság munkájában külső bizottsági tagként. Én örömmel mondtam igent, mert bár sem a politikában, sem pedig a város ügyeiben nem vagyok járatos, de bizonyos esetekben talán segíthet az önkormányzatnak az a vállalkozói szemlélet és tapasztalat, amire az elmúlt harminc évben szert tettem.

– Egy nagy beruházás befejezésének küszöbén áll a cég. Milyen változást hoz ez a társaság életében?

–  Nagy örömmel nézem tősgyökeres kecskemétiként is, hogy Félegyházán van tenni akarás és igyekezet. Mi magunk is igyekszünk tenni a városért, s minden tőlünk telhető módon hozzájárulni ahhoz, hogy Félegyháza fejlődni tudjon. A napokban fejeződik be életünk legnagyobb beruházása, ami rajtunk kívül a város vállalkozóinak életében is meghatározó volt. Maga a beruházás az automatizálást szolgálja, ugyanis az élelmiszeriparban igen elmaradott volt eddig ez a terület. Mi két ütemben valósítottuk meg: 2016-ban és 2018-ban, és a sütőiparban elérhető legjobb gépsorokat, gépeket, automatizálásokat vásároltuk meg. Ez mérföldkő számunkra, hiszen nálunk éjszaka és hétvégén is dolgozni kell, így kézimunkák kiváltásával dolgozóinkról is terhet veszünk le. Erre különösen odafigyelünk, aminek következtében elmondhatjuk, hogy sikerült elkerülnünk a munkaerőhiány okozta gondokat. Három évvel ezelőtt kezdtük el azt a programot, amelynek során lépésről lépésre javítjuk a munkakörülményeket, dolgozóink anyagi és egzisztenciális megbecsülésének formáit. Ennek köszönhetően jutottunk el oda, hogy nincsenek munkaerő problémáink. A legutóbbi beruházásunkat 2018 őszén kezdtük el, és 2019 év végén fejeződik be. A hárommilliárd forintot meghaladó fejlesztés eredményeként 12 ezer négyzetméterre bővült a cég gyártó területe.

 

Kövessen minket a Facebookon is!