Helyi hírek 2019. december 11. 17:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Karácsonyi ajándék a megye diákjainak

Képgaléria
Karácsonyi ajándék a megye diákjainak
Lezárult a „Bács-Kiskunban itthon vagy!” ösztöndíjprogram negyedik ciklusa. Ebben a félévben – ahogyan az ezt megelőzőkben is – ünnepélyes keretek között a mai napon kaphatták meg okleveleiket térségünk legszorgalmasabb diákjai a megyeháza épületében.

Bátran állítható, hogy az ösztöndíjprogram igen nagy sikernek örvend, hiszen a negyedik félévben kétszázötven pályázat érkezett be a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzathoz. Mindebből a települési vezetők javaslata alapján százöt pályázó részesülhetett ebben a félévben támogatásban, akik a támogatási adatlapjukat visszaküldve már „karácsonyi ajándékként” kaphatják meg ösztöndíjukat, amely havonta maximum ötvenezer forintot jelent a diákoknak. A program célja, hogy a fiatalokat anyagi támogatással ösztönözzék és segítsék abban, hogy szakmát szerezzenek, befejezhessék tanulmányaikat, sikeresen elhelyezkedjenek a megyében és az általuk kitűzött célok valóra válhassanak. A megyei önkormányzat igyekszik a helyi vállalkozásoknak is jól képzett, helyi szakembereket biztosítani. Mindezek mellett fontos szempont a megyei fiatalok identitástudatának erősítése, hiszen számos lehetőség kínálkozik számukra a térségben.

Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy a következő hetek és hónapok feladata, hogy a megyei önkormányzat a településekkel és a vállalkozásokkal együtt gondolkodva folytassa az ösztöndíjprogramot.

Szabó Gellért, Szentkirály község polgármestere ünnepi beszédében bővebben kitért arra, hogy a pályázók előtt még sok munka áll, hogy megvalósíthassák álmaikat, de ez a program kiváló lehetőséget nyújt céljaik eléréséhez.

Az ünnepélyes átadó színvonalát emelte a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola diákjainak magával ragadó műsora, amelyben karácsonyi vers és népdalcsokor is egyaránt helyet kapott.

A megyei önkormányzat tervei között szerepel, hogy a pályázatot a teljes megye területére kiterjessze, és a helyi vállalkozókkal együttműködve segíthesse a térség szorgalmas tanulóit.

Január 15-étől új pályázati felhívás várja az érdeklődőket a
https://www.bacskiskun.hu/oldalak/bacs-kiskunban-itthon-vagy-osztondij-palyazat oldalon.

A megyei önkormányzat arra kéri a helyi vállalkozókat, hogy vegyenek részt a közös munkában annak érdekében, hogy a későbbiekben olyan, jól képzett szakembereket alkalmazhassanak a megyei cégek, akik magas színvonalú szakmai tudás birtokában állnak.

 

Kövessen minket a Facebookon is!