Helyi hírek 2020. január 7. 12:00

Katonai tiszteletadás mellett kísérték végső útjára Deli József ezredest

Képgaléria
Katonai tiszteletadás mellett kísérték végső útjára Deli József ezredest
Több százan kísérték utolsó útjára Deli József nyugállományú ezredest hétfőn a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben. Katonai tiszteletadás mellett búcsúztak tőle családtagjai, rokonai, bajtársai, ismerősei és a város elöljárói. A tavaly decemberben 89 esztendős korában elhunyt ezredest dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter személyes jó barátjaként búcsúztatta el. 

 – Tisztelőid és tanítványaid közül többen itt vagyunk, hogy katonai tiszteletadással adózzunk a Magyar Honvédség halottjának, volt tanítómesterünknek, katona bajtársunknak, barátunknak és végső búcsút vegyünk nem csak a régió, de az egész ország nyugállományú egyesületeinek ügyeit támogató, tervező, szervező élharcosától. Végső búcsút a szeretett férjtől, édesapától, nagy- és dédpapától, az igaz katonától. A fáradtságot és tétlenséget nem ismerő katonától, akit tisztelt és nagyra becsült mindenki – fogalmazott búcsúbeszédében a honvédelmi miniszter, akit a baon.hu idézett.

–  Deli József ezredes maradatót alkotott. Katonai pályafutását több elismerés és érdem utáni kitüntetés fémjelzi. Nyugállományú katonaként végzett aktív és példaértékű szolgálata elismeréséül megkapta az Aranykor aranyfokozatát. A honvédelem ügyének kiemelkedő támogatásáért kiérdemelte a Honvédelemért kitüntető cím első fokozatát – sorolta Benkő Tibor, aki posztumusz a miniszter által adományozható legmagasabb kitüntető címet: a Honvédelemért kitüntető cím babérkoszorúval ékesített fokozatát adományozta Deli Józsefnek. A miniszter búcsúbeszéde után Hazuga Károly nyugállományú altábornagy emlékezett. Kiskunfélegyháza városvezetését Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek képviselték. Csányi József polgármester búcsúbeszédét Rosta Ferenc tolmácsolta. 

– Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és városunk nevében köszönök el tőled kedves Józsi bácsi. Földi utad végén utoljára szólok hozzád, mint egy olyan polgára városunknak, aki Tőled csak a jóságot, a kedvességet, a szívélyességet tapasztalta meg minden találkozásunkkor. De úgy gondolom, ezzel a megállapítással nem vagyok egyedül. Amikor csak bejöttél a hivatalba, mosolyod mosolyt váltott ki mindenkiből. Szívből örültünk szavaidnak, nevetésednek, jelenlétednek.

Az emberi méltóságot mindenkor tiszteletben tartottad és a szeretetet sugároztad. És ez ma már egyre kevesebbeknek a sajátja. A mai esztelenül pörgő világban a mosoly, a kedvesség bizony ritka tulajdonság. Te egyike voltál azon embertársunknak, akinek ezek a sajátjai voltak. Megmutattad, hogy az élet igazán szép, minden más tapasztalattal szemben. Minden találkozásunkkor ezt sugalltad, ezt közvetítette mosolygós arcod.

Sajnos tudjuk, hogy a halál mindig fájdalmas. Elsősorban az itt maradottaknak, mert azt az embert veszi el tőlük, aki igazán fontos számukra. Azt az embert ragadja el mellőlünk, akihez kötődtünk, és akit szerettünk. Azt az embert viszi magával a túlsó partra, aki hosszú évtizedeken át a szó minden értelmében része volt életünknek.

Bár ezek a búcsúzás pillanatai, azonban ne feledjük, hogy egyben a köszöneté is. Mert köszönetet kell mondanunk, hogy köztünk lehettél, hogy az Úr megajándékozott Veled.

Vigasztalhat bennünket az a tudat, hogy értünk is dolgoztál, mindig a jóra törekedtél, példát mutattál környezetednek.

Túrmezei Erzsébet négysorosával búcsúzom:


„Jöttél s elmentél halkan,
Mint e földnek futó vendége.
Honnan? Hová? Mi azt tudjuk,
Isten kezéből, Isten kezébe. „

Deli Józsi bácsi, Isten nyugosztaljon, emléked örökké bennünk él.  



Alapítója volt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének

Deli Józsefet 1952-ben avatták tisztté. 1958-ban a jánoshalmi légvédelmei tüzérosztályhoz nevezték ki az osztálytörzsbe. Ezredparancsnok-helyettesi beosztásból, 20 év jánoshalmi szolgálat után került Kiskunfélegyházára a hadosztály törzsbe. 1987-ben vonult nyugállományba. Rögtön bekapcsolódott a félegyházi klub életébe, ahol először titkár, majd 12 évig elnök volt. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régiónak a megalakulásától elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. 

Félegyházi Közlöny – baon.hu összeállítás

Fotó: Bús Csaba - Petőfi Népe

 

Kövessen minket a Facebookon is!