Bőrműves remekekkel mutatkoztak be a mezgés diákok
Képgaléria
Rózsa Pál, a Mezgé igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a bőrművesség tökéletesen beleillik az iskola profiljába. Szerinte a tárlat jól mutatja, hogy milyen színvonalas oktató és nevelő munka folyik intézményükben. Ez többek között Kasztel Antalnak köszönhető, aki felvállalta a bőrműves szakkör elindítását. Az intézményvezető azt is hozzátette: Kasztel Antal a szakkör vezetése mellett az iskola szakoktatója, a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó vezetője, és ha szükség van rá akkor az iskola szürke marháit is szívesen legelteti, mindemellett pedig néptáncot is oktat a diákoknak.
A szakkörben a diákok bőrműves ismereteket sajátítanak el, megtanulva a szakmájukhoz kötődő bőrszerszámokkal való bánásmódot. A foglalkozásokra sokan jelentkeztek és kezdetben csak a szerszámok javításával, felújításával foglalkoztak. Később azonban felmerült az igény, hogy szeretnének használati tárgyakat is készíteni. Így szélesedett ki a szakkör tevékenysége. Erről már Kasztel Antal szakkörvezető beszélt, aki azt is elmondta, hogy a diákok megismerhették a magyar kultúra, ezen belül pedig a pásztorkultúra elemeit. A pásztorok ugyanis saját gyönyörűségükre sokféle tárgyat készítettek mindennapi használatra. Ilyenek például a késhüvely, tarisznya, bőrerszény, ostornyél, kantár, bőrszíj, karikás ostor, dohánytartó. Mindezek formáinak, díszítő motívuaminak változatossága mai használatra is alkalmassá teszik őket.
Kasztel Antal arról is örömmel számolt be, hogy a bőrműves szakkörrel párhuzamosan elindult az iskolában a néptáncoktatás is. A táncosok közül többen a bőrműves szakkörbe is járnak és a keddi kiállításmegnyitón mutatkoznak be először.
A bőrműves tárlatot Bene Ágostonné iparművész nyitotta meg. Elmondta, a bőrművességet már az ősemberek is alkalmazták, hiszen a levadászott állatok húsát megették, a bőrét pedig magukra vették. Az évszázadok során azonban sokat fejlődött és változott a mesterség. A legnagyobb változást viszont a huszadik század hozta, hiszen megszűntek a régi nagy mesterségek, és helyettük újak születtek.
A hagyományos mesterségek, például a lábbeli készítő, a cserzővarga, a foltozóvarga, a csizmadia, a bocskorkészítő, a cipész és suszter mesterségek mind megszűntek. Visszaszorult a lószerszámkészítés, a nyerges, és szíjgyártó is már csak elvétve akad hazánkban. Mivel nem tudták fenntartani a műhelyeiket, ma már sporteszközöket gyártanak, elmentek autókárpitosnak vagy autókormányt bőröznek. A könyvkötés sem tudott lépést tartani a nyomdaiparral. Már csak elvétve találunk könyvkötő mestereket.
A sok elveszett mesterség mellett kialakultak újak, így például a bőrdíszművesség. A bőrdíszművesek elsősorban tömegcikkeket, főként női divattáskákat készítenek olcsó anyagból, varrógéppel, felületi díszítéssel. Míg a népi bőrművesek – köztük a Mezgé diákjai – egyedi termékeket készítenek, régi típusú megmunkálási technikákkal – tette hozzá Bene Ágostonné.
s. r.
