Sport 2020. január 13. 14:00

Sikerekben gazdag évet zárt a Kiskunfélegyházi Birkózó SE

Sikerekben gazdag évet zárt a Kiskunfélegyházi Birkózó SE
​​​​​​​Az egyesületben utánpótlásképzés folyik, a sportolók életkora 5 és 16 év közötti. Birkózásban a hivatalos versenyeket 10 éves kortól rendezik, az alatt különböző meghívásos, felkészülési gálákon léphetnek szőnyegre a fiatalok, ahol már több apróság ért el biztató sikereket.

A diák korosztályban, ahol a 10-13 évesek versenyeznek, a félegyháziak szerezték a legtöbb pontot az országos csapatbajnokságokon. A fiúk kötöttfogásban bronz-, szabadfogásban ezüstérmesek lettek, míg a lányok úgy szereztek ezüstérmet, hogy nem szenvedtek vereséget senkitől.

Egyéniben a diákolimpiai és országos bajnokságokról 4 arany, 4 ezüst és 10 bronzérmet sikerült gyűjteni.

Jelenleg diák és serdülő korosztályban vannak versenyzők, akik 603 olimpiai pontot gyűjtöttek, ezzel az ország 120 szakosztálya közül a 22. helyen végeztek. A megyében a legeredményesebb szakosztálynak bizonyultak, de a Dél-kelet területi régióban is a második helyen állnak.

Az edzések jelenleg a Platán iskolában zajlanak hétfőn, szerdán és pénteken, 17 és 19 óra között. A felkészítésben Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Polyák Dániel, Gyöngyösi Gergő és Lőrincz-Szabó Emese segíti a fiatalokat.

A képeken az egyesület legeredményesebb versenyzői láthatók.

 

Kövessen minket a Facebookon is!