Kultúra 2020. január 20. 18:00

A táj, a csendélet és a portré remekei

Képgaléria
A táj, a csendélet és a portré remekei
A táj, a csendélet és a portré jellemzi leginkább Kovács Ferencé Magony Ida festőművész érdeklődét. Alkotásaiból elsőként Félegyházán, a városi könyvtárban nyílt kiállítás. A művésznő a városban – alkotásai révén – jól ismert szobrászművész, Kovács Ferenc felesége.

A megjelenteket Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte. A hat éve elhunyt művésznő munkásságát dr. Feledy Balázs, Holló László-díjas művészeti író ismertette és méltatta. A tárlat megnyitóját a művészházaspár gyermekei tették hangulatossá kamarazenéjükkel, dalaikkal.

– Kovács Ferenc szobrászművész – akinek a  nevét nem kell ebben a városban sokat sulykolni, hiszen számos köztéri alkotás dicséri keze munkáját – és feleségével közös élete egy keserédes szép történet, amely úgy indult akár egy mese. Miszerint volt egyszer egy tehetséges fiú és egy tehetséges lány, akiket a sors nem kényeztetett el, s akik találkoztak a 20. század zord éveiben a Képzőművészeti Főiskolán. Ebből szerelem lett, majd a megköttetett házasság hosszú ideje alatt a fiatalasszony háttérbe húzódva átengedte férjének a karrierépítést, miközben ő a családdal, a gyermekek nevelésével törődött, mint oly sokan abban a korban. Az idők során így lett a Félegyháza környékéről származó fiúból Munkácsy-díjas, országosan elismert szobrászművész, míg a feleség, amikor ideje engedte, ecsetet ragadva próbálta tehetségét szerényen vászonra vinni. Azonban a sors úgy hozta, hogy önálló kiállítása sohasem lehetett – mondta el köszöntő beszédében az alpolgármester. Most talán ezzel a kiállítással elindult  útjára egy álom megvalósítása?

Dr. Feledy Balázs Holló László-díjas művészeti író megnyitójából megtudhatták az érdeklődők:
– Kovács Ferencé Magony Ida festőművész (1930-2014) a Békés megyei Újirázon született. Szülei földművelésből, gazdálkodásból nevelték fel öt gyermeküket. A jó eszű, élénk kis Idának öröm volt iskolába járni, nagyon szerette a matematikát, de imádott rajzolni is. Idának már 4 évesen dolgoznia kellett. Libapásztornak állt, majd 15 évesen egy jómódú család cselédje lett, ahol a családfő feleségének köszönhetően Ida életében szerencsés fordulat állt be. Az asszony meglátta a kamaszlány rajzait és ösztönözte arra, hogy fejlessze tovább készségét. A kíváncsi és rendkívül bátor, ártatlan falusi leány hatalmas lendülettel hódította meg a fővárost: 1 év alatt elvégezte a gimnázium 4 osztályát, leérettségizett, majd fölvették a Népfőiskolára. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Kovács Ferenccel. Ida világot követelő lendületét az élet megtörte, álmait nem engedte beteljesülni. Férje tehetségének kibontakozását, karrierjét segítette, feladva ezzel álmait. Próbált ugyan alkotni, de a házasságukból született három gyermek és a házimunka mellett nagyon nehéz volt. Ida számára nagy élményt jelentett az Olaszországban tett egyhónapos körútjuk, amikor Észak-Olaszországtól Szicíliáig bejárták a képzőművészet szentélyeit. És innen indul talán a beteljesedés.

 

Kövessen minket a Facebookon is!