Kultúra 2020. január 22. 08:00

A hely, ahol eszmék, nézőpontok, ízlések és korosztályok találkoznak

Képgaléria
A hely, ahol eszmék, nézőpontok, ízlések és korosztályok találkoznak
A félegyházi kulturális élet egyik fő bástyája, a Móra Ferenc Művelődési Központ 2019-ben is színvonalas programokkal, rendezvényekkel szólította meg a város lakóit. A gazdag kínálatot a legkülönbözőbb érdeklődési körök, korosztályok igényeit szem előtt tartva állították össze, a teljes lakosságot lefedve. A minőségi kínálat és az arra nyitott, érdeklődő közönség szerencsés találkozásából teltházas programok, megtöbbszöröződött látogatói számú események születtek. Az elmúlt év tapasztalatairól Kovács-Csonka Szilviával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.

– Minek volt köszönhető a szokottnál is színesebb kulturális kínálat?

– 2019-ben a nyertes CLLD pályázat jóvoltából mind a városi, mind az intézményi rendezvényeket igen magas színvonalon tudtuk megszervezni és finanszírozni. A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00199. azonosítószámú, Félegyháza felpezsdül című pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé, hogy olyan neves fellépők érkeztek a városba, mint például Csézy, Csík János és a Mezzo, a fiatalok által kedvelt Wellhello, Halott Pénz, vagy a Kowalsky meg a Vega együttes.

– Emellett számos városi program, rendezvény szervezésében és lebonyolításában is vállalt feladatokat az intézmény.  

– Örömmel vettünk részt egyebek mellett a Télbúcsúztató Városi Farsang, a majális, a Városalapítók Hete, a városi gyermeknap, a pedagógusnap, a Félegyházi Napok ünnepségsorozat, az Idősek Világnapja és Zene Világnapja, vagy az Adventi Fényfestés szervezői munkáiban. Mindezek mellett kiemelkedő jelentőségű volt a művelődési központ életében a Tavaszi és Őszi Virágünnep, a Hello nyár – tanévzáró családi fesztivál és a XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál.

– Ez utóbbi immár XXI. alkalommal hozott gasztronómiai és kulturális pezsgést a városba.

– A Kiskunfélegyházi Libafesztivál színes és változatos programjai minden évben komoly értéket képviselnek és örömöt, kikapcsolódási lehetőséget kínálnak minden érdeklődő számára a kisgyermekektől az idősekig. A fesztivál szorosan kapcsolódik a gasztronómiához is. A hagyományos Ki Mit Tud sütni-főzni libából főzőversenyen 2019-ben is több mint negyven csapat indult. A verseny díszvendégei és egyben a zsűri elnökei Serényi Zsolt a Tetovált Séf és Vajtó László humorista voltak. Emellett a kétnapos fesztivál ideje alatt Félegyháza adott otthont a VI. Kunsági Néptánc Találkozónak, koncertezett a Kaláka együttes, a Margaret Island, a Like a Rolling Stone produkció, Gájer Bálint és a Swing királyai is.

– A szabadtéri rendezvények mellett az intézmény falai között is számos színházi és szórakoztató est kínált tartalmas szórakozási lehetőséget a különböző műfajok kedvelőinek.

– Ismét nagy sikert aratott például a Bugaci Tanyaszínház, fellépett a L’art pour L’art Társulat, a Bánfalvy Ági Stúdió, Gergely Róbert és a Rátonyi Róbert és Tóth Gyula vezette Studio 11 zenekar, Illényi Katica és zenekara, Bödőcs Tibor humorista, Pintér Béla dicsőítő, valamint Rákász Gergely orgonista. Az édesanyákat, valamint az év végét is színes operett, magyar nóta és örökzöld zenei műsorral ünnepeltük. A szórakoztató estek mellett fontos küldetésünknek tartjuk, hogy olyan előadókkal teremtsünk találkozási lehetőséget a félegyháziaknak, akik segítő kezet nyújthatnak testi-lelki egészségünk megőrzésében. 2019-ben e gondolat jegyében kapott meghívást például Pál Feri atya, Szabó Gyuri bácsi, a bükki füves ember, dr. Magyar Lóránt és dr. Csernus Imre.

– Mindemellett a félegyházi művelődési központ találkozási pont, eszmék és nézőpontok cseréjének helyszíne is, ahol nincs hiány gondolatébresztő alkalmakban: kiállításokban, filmvetítésekben, értékes helyi közösségek fellépéseiben.

– A múlt évben 12 alkalommal nyílt kiállítás a művelődési központ aulájában, ahol olyan neves alkotók munkái kerültek közszemlére, mint Zsibrita Zoltán fafaragó, Feketéné Papp Éva és Kovács Edit képzőművészek, Horváth Mónika illusztrátor, Kis Virág keramikus művész. A filmek kedvelőit kéthavonta Film Klub és MÜPA HD várta, a műveltségi vetélkedőket kedvelő játékosok pedig havonta mérhették össze tudásukat a Kocsma Kvíz-ben. Számos civil szervezet és társintézmény kapott lehetőséget a bemutatkozásra, rendezvényeik megtartására. Így 2019-ben 15 éves fennállását ünnepelte a színpadon a Félegyházi Táncszínház, bemutatkozott a Padkaporos Táncegyüttes a Fürdőszálló szelleme című darabjával, és itt rendezte meg a Zenebarátok Kórusa a tavaszi és őszi hangversenyét is. Az év során a gyermek- és ifjúsági programszervezők több rendezvénnyel is várták a családokat és a fiatalokat, többek között a Tojások Napja–Húsvéti Kézműves Játszóházzal, Márton-napi játszóházzal, Luca-napi mulatsággal, nyári és őszi kézműves táborral, valamint számos bábszínházzal és gyermek koncerttel.

– Kaphatunk-e egy kis kedvcsinálót a 2020-as év terveiből?

– Munkatársaimmal, az intézmény rendezvényszervezőivel együtt felkészülten és újult erővel vetettük bele magukat a szakmai munkába az év elején. Március 6-án, a nőnapi nagykoncert alkalmával ismét egy ikont, Bródy Jánost köszönthetjük Kiskunfélegyházán. Jegyek a nőnapi koncertre még korlátozott számban kaphatók a művelődési központ információs pultjánál.

Fotó: Patyi Zoltán

 

Kövessen minket a Facebookon is!