Helyi hírek 2020. január 29. 12:00

Idén is sikeres évet zárt a műjégpálya

Képgaléria
Sikeres hat évet zárt január 19-én a kiskunfélegyházi műjégpálya. Az elmúlt évek tapasztalatairól beszélt lapunknak Balla László alpolgármester és a műjégpálya működéséért felelős Tarjányi Ferenc.

– A 2014-es indítástól kezdve minden évben nagy sikerrel működött Kiskunfélegyházán a műjégpálya. Idén lejárt a hat évre szóló együttműködési szerződés, de a nagy sikerre való tekintettel szeretnénk továbbra is elérhetővé tenni a lakosságnak ezt a kiváló szabadtéri sportolási lehetőséget. Visszatekintve az elmúlt évekre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy az itt élők szeretik, és szívesen használják a jégpályát annak ellenére, hogy a környéken több városban is van ilyen lehetőség. Főleg a kisgyermekes családok körében rendkívül népszerű. Minden évben az adventi időszakban nyílt meg a pálya, amit az iskolások a kötelező testnevelési órák keretében örömmel vettek igénybe. Az évek során az infrastruktúra is fejlődött, melegedőhelyiséget hoztunk létre, ahol pár percre meg lehetett pihenni sportolás közben. Terveink szerint az üzemeltetővel közösen szeretnénk megtalálni a módját, hogy a továbbiakban is működjön Félegyházán a korcsolyapálya – összegezte Balla László az elmúlt évek tapasztalatait és a jövő terveit.

Tarjányi Ferenc, a műjégpálya üzemeltetéséért felelős csapat vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy sajnos az időjárás nem mindig kedvezett a korisoknak. Mint mondta, az egyenetlen talajjal is minden évben meg kell küzdenünk, ezért abban bíznak, hogy a következő szezonban már a felújított környezetben kap helyet a jégpálya, a karácsonyi vásár közelében.
– Biztosan tudjuk és reméljük, hogy ebben és a jégpálya jövőbeli sorsában az önkormányzat segít és megtalálja a pozitív megoldást. Nagyon örülünk, hogy rengeteg embernek tudtuk kikapcsolódási, sportolási lehetőségét nyújtani. Kiskunfélegyháza minden iskolája kivétel nélkül élt azzal a lehetőséggel, hogy testnevelés óra keretében, kedvezményes 400 forintos belépővel igénybe vette a jégpályát. Ezt azért is jó hír, mert így azok a gyerekek és diákok is kipróbálhatták a korcsolyázást, akiknek a lábán még soha nem volt jégkorcsolya. Szeretnénk megköszönni a testnevelőknek és tanároknak, hogy lehetőséget adtak erre a diákoknak. Szerencsére sérülés nem történt az idei szezonban.


Videó: Korcsolyapálya nyílt Félegyházán - 2014.12.22.
Készítette: Hájas Barnabás, Bencsik László, László István

 

Kövessen minket a Facebookon is!