Helyi hírek 2020. január 28. 17:30

Alapítvány segíti a dózsás gyerekek felkészülését

Képgaléria
Alapítvány segíti a dózsás gyerekek felkészülését
Az Összefogás a Dózsás Gyermekekért Alapítvány több évtizede szolgálja az intézménybe járó gyermekek tanulási, kikapcsolódási lehetőségeit. Segítséget nyújtott a sportpálya, a játszóeszközök felújításában, a számítástechnikai, informatikai környezet kialakításában éppúgy, mint új tantermek kialakításában.

Az alapítvány létrehozásának indítéka onnan eredt, hogy az iskolai fejlesztések, új törekvések és innovációk anyagi hátterére, megvalósításukhoz szükséges beszerzésekre, dologi kiadásokra az éves központi költségvetések nem biztosítottak elegendő forrást. Már a megalapítás előtt is voltak akcióink, a Szülői Munkaközösséggel együtt gyűjtöttünk az általuk is vonzó célok megvalósítására, de hosszú távon ezt nem láttuk megoldásnak. 1992-ben a civil szervezetekről szóló törvény lehetővé tette, hogy alapítványt hozzunk létre, ami alkalmas és törvényes szervezeti és működési megoldást kínált számunkra. Létrehozását az iskola teljes nevelőtestülete támogatta.

A szülők, és az ismeretségi körünkhöz tartozó vállalkozók örömmel és lelkesen fogadták az alapítvány létrejöttét. Az 5 fős kuratórium összetétele: 3 főt a szülők, volt diákok közül, 2 főt az iskola képviselői közül választottak meg. Már az első években is olyan jelentős felajánlásokat, támogatásokat kaptunk, amelyek látványos eredményeket biztosítottak (iskolaudvar, sportpálya fejlesztése, szemléltető eszközök bővítése). Tanulóinkkal minden alkalommal ismertettük, hogy ezek a fejlesztések a szüleik és helyi vállalkozók segítségével jöttek létre. A gyerekek köszönettel és megkülönböztetett figyelemmel fordultak a megújuló lehetőségekhez, környezetük és eszközeik megóvására nagyobb figyelmet fordítottak.

Alapszabályunkban külön rögzítettük azt az elvet, hogy a kapott támogatások kizárólag a tanulókra, környezetükre, oktatási eszközeik fejlesztésére fordíthatók csak. A működtetést biztosító személyek (gazdasági ügyintéző, kuratóriumi tagok, stb…) a munkájukkal támogatják az alapítványt, költségtérítés, vagy bármilyen juttatás nélkül. Ezért büszkén mondhatjuk, hogy minimális működési kiadások (banki költségek, levelezés, irodaszer) mellett a kiadások több mint 95 százalékát a tanulókra és tanulási körülményeik fejlesztésére fordítottuk.

A legfontosabb és egyben legnagyobb fejlesztéseink: számítástechnikai, informatikai környezet kialakítása, sportpálya aszfaltburkolat cseréje, két ötven négyzetméteres tanterem kiépítése a tetőtérben, tanulói vizesblokkok korszerűsítése, teljes tantermi bútorzat csere 4 tanteremnél, a természettudományi előadó teljes korszerűsítése, udvari játszóeszközök fejlesztése, milliós értékű taneszközök, demonstrációs eszközök, 3D-s nyomtató beszerzése, könyvtárfejlesztés.

Külön fejezet a minden évben támogatott területek: a diákönkormányzat működési feltételeinek biztosítása (programjaikhoz, diákújság költségeihez), a kiemelkedő eredményességű tanulók jutalmazása, tehetséges tanulók versenyei költségeihez hozzájárulások, sikeres állami nyelvvizsgát tett tanulók vizsgadíjai százalékának kifizetése. 1998-tól 2008-ig az iskolai innovációt segítő, azok tárgyi eszközei beszerzéseihez szükséges iskolai pályázatokhoz önerőt biztosítottunk az iskolának mintegy 2 millió Ft értékben, amely segítségével mintegy plusz 5 millió forint céltámogatásban részesült az intézmény.

A szülők, pedagógusok, vállalkozók és cégek példa értékű összefogását, segítő szándékát sokszor megtapasztaltuk. Egy jellemző példát kiemelnék ebből. Amikor a növekvő létszám miatt hely és tanterem hiány keletkezett, elhatároztuk, hogy a tetőtérben kialakítunk két tantermet. Rendeztünk egy jótékonysági vacsora estet a tetőtéri termek létrehozásának céljából. Azon az estén több millió forintos anyagi segítséget kaptunk készpénzben, építési anyagban, felajánlásokban. A tervező engedélyezésre alkalmas tervet készített (díjmentesen), a bontást közmunkásokkal végeztük, a szerkezeti elemek, ácsmunka, kőműves munkák, burkolatok, fűtés, világítás, tetőtéri ablakok anyagaiból, munkadíjaiból jelentős (40-50 százalékos) kedvezményeket kaptunk. A festést, mázolást, a termek berendezést az iskola pedagógusai és dolgozói végezték.

Az iskola 40 éves jubileumára készülünk. Alapítványunk olyan támogatást tervez, amely megvalósulása esetén annak egyszerre minden gyermek haszonélvezője lehessen. Az udvari, fából készült játszóeszközök együttes felépítménye elavult és balesetveszélyessé vált, cserére szorul, hiszen azt minden szünetben a gyerekek nagy része használja. Ennek teljes költsége kb. 4-5 millió forint, amelyet önállóan sem a fenntartó, sem az iskolai költségvetés, sem az alapítvány nem tud megoldani. Azonban összefogással e célunk megvalósulhat. Az együttműködésre már konkrét ígéretek is elhangzottak az egyeztetések során. 

Visszatekintve negyedszázados működésünkre büszkén összegezhetjük, hogy a támogatásokkal az alapítvány eredményesen tudta segíteni a Dózsa György Általános Iskola nevelési-oktatási törekvéseit. Köszönjük az ismert és ismeretlen adományozóknak, az alapítvány működését önzetlenül segítő sok-sok szülő és pedagógus önkéntesnek, hogy sikeressé tették és teszik tevékenységünket.   

Vőneki Ottó
kuratóriumi elnök

 

Kövessen minket a Facebookon is!