Helyi hírek 2020. január 29. 17:00

Öko-sarkot avattak a könyvtárban

Képgaléria
Öko-sarkot avattak a könyvtárban
Egy eredményes pályázatnak köszönhetően Öko-sarkot alakítottak ki a városi könyvtárban. A fiatalok és felnőttek ebben a sarokban találják meg azokat a könyveket, szakirodalmat, amelyek a környezettudatos életmódhoz kapcsolódnak. Ennek érdekében polcrendszert építettek, így a témakörrel kapcsolatosan itt minden szakirodalom megtalálható lesz.

Kállainé Vereb Mária a megnyitón elmondta, hogy a pályázati munkát már a tavalyi év elején elkezdték. A bíráló bizottság alaposnak, megalapozottnak ítélte és pénzt biztosított a megvalósításhoz. Az Öko-sarok átadásakor Rosta Ferenc alpolgármester a városvezetés nevében is megköszönte a könyvtárosok minden újra figyelő, szorgos munkáját, újító, kezdeményező lendületüket.

Az alpolgármester a szalag átvágása előtt elmondta. – Azt már régóta tudjuk, hogy ez az intézmény évek óta egyenletesen, dinamikusan fejlődik, a kollégák mindig napra készek, minden pályázaton részt vesznek, miközben igazi kollektívává erősödtek. Évek óta keményen dolgoztak azért, hogy a hivatalos szervek magas szinten elismerjék munkájukat. Ez meg is történt, mert az idei kultúra napi országos ünnepségen elnyerték a Minősített Könyvtár címet.

A környezettudatos gondolkodásra való nevelés fontos láncszeme lesz ez a hely az elkövetkezendő időkben, s hogy ez nem csak szavakban nyilvánul meg, arra jó néhány – meghökkentő – jel mutat. Például az asztalon lévő tálca nem műanyag, a poharak nem eldobhatók, a víz nem petpalackos, a műanyag reklámszatyor helyett vászontáskák használatával, kölcsönzésével is megpróbálkoznak. És az igazi meglepetés… Mit tetszenek gondolni, miből van a falon látható két zöldfelület? Úgy sem fogják kitalálni, ezek ugyanis élő organizmusok.

Ez a sarok, ez az épületrész kicsinyke felület, de szelleme remélhetőleg egyre nagyobb, kiterjedtebb lesz a jövőben, ahogy a szándék, amely ezt megvalósította – tovább dolgozik – zárta mondandóját Rosta Ferenc.

 

Kövessen minket a Facebookon is!