Helyi hírek 2020. február 3. 08:00

Közösségi ház épül a plébánia mellett

Képgaléria
Közösségi ház épül a plébánia mellett
– Az embernek alapvetően szüksége van arra, hogy tartozzon valahová. Az egyház tanítása szerint a plébánia a közösségek közössége, amelynek az igénye az, hogy legyen egy hely, ahol összegyűlnek, találkoznak, ahol épül és erősödik a közösség és ezáltal a kapcsolatok is épülnek és mélyülnek. E gondolatok mentén született meg az ötlet egy közösségi ház létrehozásáról – mondta Hajagos Gyula, a Szent István Egyházközség plébánosa.

Önerőből nagyon kevés egyházközség tudna egy közösségi házat létrehozni, de szerencsére sikerült megtalálni azokat a forrásokat, amelyek javarészt lefedik a felmerülő költségeket. A segítség két helyről érkezett: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata jóvoltából, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott, a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hivatal rendelkezésére bocsátott állami támogatásból, amelyet kifejezetten a kiskunfélegyházi közösségi ház létrehozására szántak. Az egyházi előírások szerint három vállalkozástól kellett árajánlatot kérni, amelynek eredményeként az érseki hivatal a Leg Festő Szint Kft-re bízta a munka kivitelezését.

Hajagos Gyula hangsúlyozta: szeretné, ha mindenki magáénak érezné a közösségi házat, ezért önkéntes segítséget és lehetőség szerint anyagi támogatást is szívesen fogadnak.

A munkálatok a jelenlegi kedvező időjárási viszonyok miatt rendben zajlanak, várhatólag december 31-ére befejeződnek.

Z. A. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!