Sport 2020. február 4. 09:30

Futsal évértékelő Dombó Jánossal

Futsal évértékelő Dombó Jánossal
Dombó János csapata magabiztosan vághatott neki a 2019-es esztendőnek, hiszen az előző évben csak egy hajszállal, rosszabb gólkülönbséggel maradt le az Európa-bajnokságról. A válogatott az ősszel négy mérkőzéséből négyet megnyert és már a következő selejtezősorozatra tekint.

– 2019 jól sikerült a válogatott számára, hiszen a 2018-as rendkívül eredményes évünket folytattuk. Februárban rögtön idegenben, Portugáliában léphettünk pályára, hiszen kicsit megnőtt az ázsiónk az Európa-bajnoki selejtezőben elért eredményünknek köszönhetően. Itt két különböző céllal érkezett válogatott mérkőzött meg egymással, hiszen nálunk akkor már a fiatalítás került központba, ellenfelünk pedig az Eb-döntőre készültek, így aztán két vereséget szenvedtünk – kezdte az elmúlt év értékelését Dombó János, a női futsalválogatott szövetségi edzője. 

– A csapat következő ellenfele szintén egy Eb-döntőben résztvevő csapat, az orosz válogatott volt, így hosszú évek óta először Budapestre látogatott egy, a világelithez tartozó együttest, amely ráadásul csak nagyon kis különbséggel tudott győzni. Itt már látszódtak a gyakorolt játékstílus egyes elemei, és a nemrég bemutatkozott válogatott kerettagok is egyre jobban kezdték felvennie a csapat ritmusát. Egyre kompaktabbá vált az együttes – tette hozzá a szakvezető. 

A nyári szünet után még sikeresebben folytatódott az év. Ősszel négy nemzetközi mérkőzést vívott a válogatott: a szerbekkel kétszer mérkőzött meg, a magyar győzelemmel zárult Visegrádi Négyek Tornáján pedig Csehországgal és Szlovákiával játszott, és mind a négy találkozóját megnyerte.

– 2019 a változás éve volt. Tavasszal egy új válogatott alapjait kellett leraknunk, ami őszre sikerült és akkor már eredménycentrikusabban tudtunk játszani. Lassú, de felfelé ívelő pályán van a válogatott. Amit elterveztem, az a lehetőségekhez mérten megvalósult, hiszen itt amatőr játékosokról van szó, akik a szabadságuk terhére jönnek a válogatottba, és a merítési lehetőségeink sem akkorák, mint a világ elit csapatainak. Az a célunk, hogy az európai középmezőny legjobbjaihoz tartozzunk, egyre jobban megvalósulni látszik. Mára sikerült egy olyan nemzetközi tekintélyt kivívni, hogy keresnek minket a válogatottak, velünk szeretnének felkészülési mérkőzéseket játszani. Letettük a névjegyünket az asztalra.

Az új év legfontosabb eseménye a női futsalválogatott számára a szeptemberi Eb-selejtező és elitkör lesz. Nagyon sok összetevőtől függ az itteni szereplés, az esztendő első fele az erre való felkészülésről fog szólni. Ezért is utazott a csapat az ukrajnai hatcsapatos tornára, ahol ismét a világelittel nézhetett szembe.

 

Kövessen minket a Facebookon is!