Házasságom rövid története
Ahogy véget értek a tanulmányok, azonnal úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Közösen vettük meg a jegygyűrűt, és bejelentettük szándékunkat a családoknál. Nem okoztunk meglepetést. Hamarosan – gyors egymásutánban – megszülettek gyermekeink is, Barnabás és Máté. Büszkén viseltük és gyakoroltuk az apaságot, anyaságot. Korban közel voltunk a gyerekekhez, tudtunk velük bolondozni, játszani, értettük vágyaikat, gondolataikat. Mindez immár több mint negyvenhat éve történt.
A szerelem nem kopott, de csendesedett, átalakult szeretetté. Igazán megismertük egymás jó és rossz szokásait, rigolyáit, kezelni, viselni is tudjuk azokat. Természetes, hogy időnként összezördül tányér és kanál. De csak „különösen fontos” dolgokban, mint a rendetlenségemen, WC-használati szokásaimon (budifedő), időnkénti szertelenségemen, vagy azon, hogy mit kellene főzni ebédre, vacsorára. Ha valami baj történt, mindig összezártunk, egymást segítve oldottunk (oldunk) meg mindent.
Tudom, hogy ez a modell ma már ódivatúnak tűnik sokak számára. Előbb az egzisztencia, az anyagi biztonság megteremtése, majd csak évekkel ezután a házasság, családteremtés. Lehet az is jó. De én egy percig sem bántam meg, hogy az én életem így alakult, és ha most kellene belevágni, mindent ugyanúgy tennék. Csodálatos volt, és – lehet kicsit nagyképűen –, de azt mondom, hogy ezt meg is érdemeltem. (Bízom benne, hogy a párom is így érzi.) Úgy, hogy több évtizedes tapasztalatom alapján azt mondom, hogy lányok, fiúk, házasságra fel!
Hájas Sándor
