Program 2020. február 13. 16:00

A römi egy kulturált társasági kártyajáték

A römi egy kulturált társasági kártyajáték
A römi egy kulturált társasági kártyajáték – vallja Lajos György szervező, akit az idén már 19. alkalommal megrendezendő Kiskun Kupa Römi bajnokságról kérdeztünk.

2002 február óta rendeznek römiversenyeket Kiskunfélegyházán. Ezt megelőzően Budapesten, Siófokon, Kecskeméten volt lehetőség ilyen megmérettetésen részt venni, ezért gondolták barátaival, hogy Kiskunfélegyházán is kellene rendezni hasonlót.

2002. február 23-án, az Ipartestület székházában megvalósult az első Kiskun Kupa Römibajnokság. A névhez hozzájárult az akkori polgármester, Ficsór József is, aki a továbbiakban is – haláláig – védnöke volt a rendezvénynek. Az első versenyen még viszonylag kevesen – mindössze 14-en – vettek részt, a félegyháziak között már budapesti és kecskeméti résztvevő is akadt.

Az évi versenyek száma kettőre emelkedett, amikor Szabó Károly, a Desperado étterem tulajdonosa felajánlotta, hogy szívesen helyet ad az eseménynek. Azóta minden évben két verseny zajlik Kiskunfélegyházán, amelyekről elmondható, hogy országos hírnévre tettek szert, hiszen Budapestről, Hódmezővásárhelyről, Csongrádról, Kecskemétről, Soltvadkertről, Szegedről, Érdről, Pilisszántóról is rendszeresen érkeznek versenyzők. Átlagosan 35-40 fővel zajlanak az összecsapások.

Lajos György véleménye szerint ez a mintegy húszéves versenysorozat segít abban, hogy minél többen megismerjék a várost és szívesen beszéljenek róla ismerőseiknek, barátaiknak.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt március 14-én, a XIX. Kiskun Kupa Römibajnokságra a Desperado étterembe.

 

Kövessen minket a Facebookon is!