Sport 2020. február 21. 10:00

Megvédi-e címét az Astra?

Megvédi-e címét az Astra?
Már nem kell sokat várni, és itt a hétvégi magyar kupa Final Four, ahol kiderül, hogy melyik csapat emelheti magasba a trófeát. Szombaton délelőtt rendezik a két női elődöntőt. Az első mérkőzésen rögtön megismétlődik a tavalyi döntő, ahol a címvédő Astra a Tolnával találkozik. Ezt követően a Szekszárd próbál meg a döntőbe kerülni a másodosztályú Budaörssel szemben, ahol a kis csapat akár folytathatja remek sorozatát. Mindkét találkozót élőben streamelik a Futsal Hungary közvetítésében.

ASTRA KKFHÁZI BULLS FC – WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS
10:30 Szombathely, Aréna Savaria


Az első elődöntőben két olyan fél találkozik, akik nagyon jól ismerik egymást. Tavaly is találkoztak a kupában, méghozzá a fináléban. Akkor a Dombó-alakulat örülhetett, így itt a visszavágás lehetősége a Tolna számára. A csapatok az idei bajnokságban kétszer is összecsaptak már, ahol mind a két esetben a hazai csapat örülhetett. Az Astra otthon könnyedén nyert 4-0-ra, míg Tolnán nagy meccset játszva, háromgólos hátrányból fordítottak Nagy Roland lányai, egy utolsó percben szerzett győztes találattal. A tabellán egy helyezés és négy pont választja el őket. A könnyebb sorsolása a kiskunfélegyházi csapatnak volt. Az első körben egy könnyed győzelem az ELTE ellen, majd jött a Hajdúböszörmény elleni negyeddöntő, ahol az odavágón egy döntetlen, majd a visszavágón egy magabiztos győzelem, ami a négybe kerülést eredményezte. A Tolnáé volt az egyik legnehezebb párharc a nyolc között. Az első kör, paksi kötelező győzelme után, a DEAC következett, akiket sokan a végső sikerre, de a párharc fő esélyesének is tekintettek. Szalkai Kittiék ezzel nem foglalkoztak, és Vámosi Georgina triplájának is köszönhetően egy gólos előnnyel utazhattak Debrecenbe, amit hősies küzdelemben sikerült megtartani a visszavágón, pedig már az első percben hátrányba kerültek.

Az esélyeket nehéz megjósolni. Egyéni képességekben talán az Astra jobban áll, akik a fontos meccsekre mindig remekül összeállnak, de a Tolna csapatként rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményre képes, akik rengeteget fejlődtek az elmúlt fél évben. Az elmúlt időszakban bizonyították, hogy bárki ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára. Izgalmas, jó meccsre van kilátás.

 

Dombó János B
Dombó János, Astra:
 
 Az idén kilencedszer sikerült bejutni a Futsal Magyar Kupa döntő sorozatába. Természetesen nem szeretnénk megállni az elődöntőben, és szeretnénk hazavinni a kupát. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen már az elődöntőben egy kiváló csapattal kerülünk össze. A Tolna egyre jobban játszik, játékosai hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak. Döntő lesz az eredménynél, hogy ki tud jobban alkalmazkodni a korai kezdési időponthoz.
 

Nagy Roland
Nagy Roland, Tolna
 A kupa mindig nehéz, hiszen van, hogy csak egy mérkőzésen vagy egy gólon múlik a továbbjutás, és nem mindig van lehetőség javítani. Ám úgy gondolom, hogy a csapat végig nagyot küzdve, megérdemelten van a Final Fourban! Egy nagyon nehéz elődöntőre számítok, és ha sikerül a döntőbe jutni, ott sem gondolom, hogy könnyű meccsre számíthatunk. Egy döntőt nagyon nehéz megnyerni, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy sikerüljön. Szeretnénk a mérkőzésen a saját játékunkat játszani, arra kell koncentrálnunk, és akkor úgy gondolom, nem lehet problémánk. Persze nagyon figyelnünk kell, hiszen tudjuk, hogy az Astra milyen jó csapat és nagyszerű játékosokból áll. De csapatként együtt sikerülhet!


AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC – BUDAÖRS FUTSAL
13:00 Szombathely, Aréna Savaria


A második összecsapás igen érdekesnek ígérkezik. A Szekszárd nem szerepel túl jól a bajnokságban, hiszen az utolsó helyen áll, de ennek ellenére el tudott jutni a négyesdöntőbe, ahol akár a finálét is kiharcolhatja. Ez persze annak ellenére sem lesz könnyű, hogy másodosztályú ellenféllel találkoznak.

Ritkán szoktak NBII-es csapatok eljutni a Final Fourig, főleg a hölgyeknél, de a Budaörs nem törődött a hagyományokkal és a legnehezebb ágon eljutott idáig. A legnagyobb meglepetést rögtön az első meccsükön okozták. Az első számú esélyes TFSE együtteség fogadták, ahol még szünetben hátrányban voltak, de egy parádés második félidővel megnyerték a meccset és vele a párharcot. A 8 között ismét egy első osztályú ellenfél jutott nekik, a Miskolci Vénusz személyében. Az első meccsen Bede Anna és Kardosi duplájának köszönhetően kétgólos előnyt harcoltak ki. A visszavágón hamar kétgólos előnybe kerültek, így már összesítésben négy góllal vezettek, amiből egyet sikerült megőrizni, kiharcolva az elődöntőbe kerülést.

Ezzel szemben a legkönnyebb sorsolása a Szekszárdnak volt. Először a másodosztályú Piliscsabát kellett legyőzni, ami sikerült kapott gól nélkül, majd jött a Dévaványa, akik ellen már az első meccsen eldőlt a továbbjutás, és a második felvonás már csak formalitás volt.

A két fél értelemszerűen még nem találkozott egymással, hiszen a budaörsiek első szezonja a honi futsalban, így különösen nagy fegyvertény, hogy idáig eljutottak. Bár az is igaz, hogy a keretük annak ellenére erős, hogy csak a másodosztályban szerepelnek. Több NB I-t megjárt rutinos játékosuk van, így nem meglepő, hogy hibátlan mérleggel, utcahosszal vezetik az NB II-t. Ami nehezíti a dolgukat, hogy Koch Fruzsina három sárgás, így ő eltiltás miatt nem szerepelhet, maximum vasárnap, ha sikerül bejutni a fináléba.

Ebben a párharcban is nehéz megítélni az esélyeket. A nagyobb rutin talán a Budaörs mellett szól, de a szekszárdi fiatalok néhány játékossal kiegészülve meglephetik ellenfelüket, ami akár döntőt is érhet. Izgalmakban vélhetően itt sem lesz hiány.

micsko_kozeli
Micskó Márk, Szekszárd:
 
 Számunkra jutalom, hogy ideáig eljutottunk, de ha már itt vagyunk, szeretnénk kiélvezni ezt a lehetőséget. Egy mérkőzés alapján bármi megtörténhet, úgyhogy készülünk, és bízunk a játékosainkban, akik előtt egy nagy lehetőség áll, hogy bizonyítsanak kétkedőinknek. Izgulni és idegeskedni valónk nem nekünk van, egyszerűen csak szeretnénk kihasználni, hogy idáig eljutottunk. Fiatal csapatunknak ez nagyon nagy dolog.
 

86998332_610723359725996_6429511100890349568_n
Korozmán Krisztián, Budaörs:
 
 Mi már nagyon várjuk a Final Four hétvégéjét. Már most büszke vagyok a csapatomra, hogy idáig sikerült eljutnunk az első évünkben, másodosztályú csapatként. Főleg látva a sorsolásunkat, ami nem volt könnyű. Ez nekünk innentől kezdve egy jutalomjáték lesz, de szeretnénk minél jobb eredményt elérni a hétvége alatt. Bizakodva érkezünk Szombathelyre.

ÚT A DÖNTŐIG

női beharangozó

 

Kövessen minket a Facebookon is!