Helyi hírek 2020. február 22. 10:00

Csík Jánosnak meghatározó élménye volt Félegyháza

Képgaléria
Csík Jánosnak meghatározó élménye volt Félegyháza
A Kossuth-díjas Csík Zenekar alapítójával, Csík Jánossal beszélgetett a városi könyvtárban a Félegyházáról indultak sorozat keretében dr. Tarjányi József, február 28-án. Bizony szűknek bizonyult az előadóterem, ami jelezte, hogy nagyon sok félegyházi kedveli a zenéjüket. Kiderült az is, hogy a népszerű zenész Kiskunfélegyházán a PG-ben végezte középiskolai tanulmányait, ugyanis akkor még gépésznek készült. A beszélgetésen jelen volt egykori osztályfőnöke Vidéki Imre is, akit szeretettel köszöntött.

A beszélgetés során Csík János elmondta, hogy középiskolásként nagyon sok barátság szövődött Félegyházán. A városhoz kötődő szoros kapcsolatát jelzi, hogy fia is ide járt gimnáziumba, volt osztálytársaival pedig rendszeresen találkoznak baráti összejöveteleken.  

Munkásságáról szólva elmondta, hogy a zenekar több mint 30 éve muzsikál és koncertezik. Eleinte a saját korosztályuk volt a törzsközönség, akik velük énekeltek és táncoltak, sőt teszik ezt a mai napig is. De szerencsére egyre több a fiatal érdeklődő. Ami még ennél is fontosabb, hogy közülük nagyon sokan tanulnak zenélni, táncolni.


Csík János 2009-ben Magyar Örökség-, 2010-ben Prima Primissima-, 2013-ban Kossuth-díjat érdemelt ki zenekarával. Munkássága elismeréseképpen 2010-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje lett.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!