Hirdetés
Helyi hírek 2020. február 26. 17:00

Hétszázan mulattak a félegyházi vőfély- és zenésztalálkozón

Képgaléria
Hétszázan mulattak a félegyházi vőfély- és zenésztalálkozón
Mintegy hétszázan mulattak a hétvégén azon a zenész- és vőfélytalálkozón, amit a Sarlós Boldogasszony plébánia hetedik alkalommal is jótékony céllal szervezett meg. A bál adományait a plébánia kertjében kialakított közösségi tér szabadtéri színpadának megvalósítására, illetve az Ótemplom szőnyegeinek cseréjére szeretnék fordítani – tudta meg a megyei hírportál Rónaszéki Gábor plébánostól.

A baon.hu tudosítása szerint az évről-évre népszerűbb találkozón ezúttal tizennyolc vőfély, három zenekar és egy DJ mutatkozott be. A félegyházi vőfélyek mellett érkeztek Budapestről, Ballószögről, Csengeléről, Csongrádról, Szentesről, Gátérról, Kecskemétről, Kiskunhalasról, Jászboldogházáról, Szabadkáról és Szankról is – mondta Kiss Zoltán vőfély, a találkozó főszervezője, akinek tizennégy éves fia, Lukács volt a találkozó legfiatalabb vőfélye.

A vendégek örömmel fogadták, hogy az idei találkozón Csikósné Répás Karolina mellett újabb vőfélyhölgy debütált. Pintér Anita a szomszédos Gátérról érkezett és mint mondta, már három éve bontogatja szárnyait mint vőfély, de ez volt az első olyan esemény, amikor ilyen népes közönség előtt mutatkozhatott be.

Az első lakodalmat egy baráti felkérésre vezette le, ami olyan jól sikerült, hogy újabb meghívásokat kapott. Nem véletlenül gondoltak Anitára a fiatal párok, hiszen falujában aktív részese a helyi közösségi életnek, mindig mindenben számíthatnak rá szervezők. Anita nagyon izgult az első lakodalomban, de a lelkiismeretes felkészülés meghozta gyümölcsét, mert sikeresen levezette a lagzit és a február 22-i szombati, félegyházi bemutatkozás is jó sikerült.


Fotó: Vajda Piroska
 

Kövessen minket a Facebookon is!