Sport 2020. március 1. 09:00

Győzelmi sorozatban a félegyházi futsalcsapat

Győzelmi sorozatban a félegyházi futsalcsapat
Ellenkező előjelekkel várhatta a február 29-i összecsapást az Astra Car-Bay Kiskunfélegyháza FC és a DEAC a leány első osztályú U17-es futsal bajnokságban. A félegyházi együttes legutóbbi két találkozóját megnyerve győzelmi sorozatot épített, míg a DEAC a legutóbbi négy mérkőzését elveszítette. A két csapatot a jelentős pontkülönbség ellenére mindössze egy hely választotta el egymástól a táblázaton. A forma, valamint a fejlődés alapján nagyot fordult a világ a két együttes háza táján. Első szezonbeli összecsapásukat még könnyedén 5-1-re nyerte a DEAC, azóta viszont az Astra visszavágott és most is esélyesnek számított.

A félegyházi gárdából góllövés tekintetében most is a Czinege testvérek remekeltek. A Debrecenben megrendezett találkozón Czinege Enikő szerzett vezetést, majd pedig Czinege Eszter duplázott. (0-3)

A házigazdák erejéből ezt követően csak a szépítésre futotta. A félegyháziak 3-1-re nyertek és továbbra is üldözik a dobogós csapatokat.


Leány Futsal I. osztály U17 16. ford., 02. 29.
DEAC – Astra Car-Bay Kiskunfélegyháza FC 1-3 (0-2)

Gólszerzők: Nagy Mirella 35. p. ill. Czinege Enikő 17. p., Czinege Eszter 20. p., 30. p.

 

1

TOLNA-MÖZS

16

14

1

1

145

19

126

43

5

 

2

SZEKSZÁRDI UFC

15

13

1

1

114

11

103

40

5

 

3

GYULAI AMAZONOK

15

9

0

6

56

36

20

27

4.7

 

4

MISKOLCI VÉNUSZ

16

9

0

7

60

46

14

27

4.3

 

5

ASTRA CAR-BAY KKFHÁZA FC

16

8

1

7

52

68

-16

25

4.8

 

6

DEAC

16

5

0

11

44

100

-56

15

4.1

 

7

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

16

1

2

13

11

96

-85

5

4.3

 

8

TFSE-SZERTARSPORT.HU

16

1

1

14

12

118

-106

4

4.3

 


Kép: Archív

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!