Sport 2020. március 2. 11:00

Bravúros játék a listavezető ellen

Képgaléria
Bravúros játék a listavezető ellen
Minden várakozást felülmúlva nagyszerű mérkőzést játszott hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC a listavezető DEAC ellen a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság keleti csoportjának 18. fordulójában. A sérülések által tizedelt félegyházi csapat erőn felül teljesítve még a harmadik negyedben is vezetett, a vendégek ezt követően fordították meg a mérkőzést.

Lelkes szurkolósereg gyűlt össze a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban a negyedik helyezett KKC és az éllovas DEAC csatájára. A találkozót megelőzőn a KKC 9 győzelem – 6 vereség mérleggel állt. A DEAC ezzel szemben 13 megnyert mérkőzés mellett csupán csak egyszer szenvedett vereséget. Debrecenben már megmérkőztek a szezonban a csapatok, akkor a DEAC nyert 124-94-re.

A sérülések miatt félegyházi oldalon csak hat játékos volt bevethető, így nem sok minden szólt a hazai gárda mellett.

Laczkó Róbert csapata mindezek ellenére erőn felül kezdett és az első negyed végére 4 pontos előnyt épített ki, amit a második negyedben tízre is növelt. Ezt követően visszakapaszkodott a DEAC, a nagyszünetben 40-43 volt az állás.

A harmadik negyed ismét KKC rohammal indult. Ekkor, mint később kiderült, utoljára vezetett a KKC. 49-47 után még 51-51-re álltak a felek, de ezt követően a DEAC néhány percen belül tíz pont környékére meglépett.

A KKC még egy utolsó nagy hajrával 70-76-ra felzárkózott, de az utolsó percek már a debreceni kosarakról szóltak. A vendégek nagy csatában, 90-79-re győztek, de a játék alapján mindkét csapat dicséretet érdemel.


Laczkó Róbert (vezetőedző, KKC):

- Négy ponttal megnyertük az első negyedet, ami után a második negyedben tíz ponttal is vezettünk. Több játékvezetői ítélettel nem értettem egyet, de mindezek és a végeredmény ellenére le a kalappal a fiúk előtt. Előzetesen nem gondolta senki sem, hogy ennyire szoros mérkőzést játszunk a listavezető ellen, közel álltunk a bravúrhoz. A sok sérült ellenére összesen hat játékosom volt bevethető, így ennek tudatában is nagyszerű eredményt értünk el. Gratulálok a csapatnak és köszönjük a lelkes szurkolást!


Férfi NB II. keleti csoport 18. ford., 03. 01.
Kiskunfélegyházi KC – DEAC Campusfesztivál 79-90

(24-20, 16-23, 13-23, 26-24)

 

1.

 

DEAC Campusfesztivál 2020.

 

15

0.97

29

14

1

1638

1210

GY10

7-0

7-1

5-0

2.

 

Sunshine-NYIKSE

 

14

0.93

26

12

2

1398

969

V1

7-1

5-2

4-1

3.

 

Békéscsabai KK

 

15

0.90

27

12

3

1482

1087

GY3

7-0

5-3

4-1

4.

 

Kiskunfélegyházi KC

 

16

0.78

25

9

7

1404

1352

V2

5-3

4-4

3-2

5.

 

DEAC II.

 

15

0.77

23

8

7

1350

1285

GY2

6-2

3-5

2-3

6.

 

Mezőberényi KK

 

16

0.69

22

6

10

1213

1413

V1

4-4

2-6

2-3

7.

 

Békési SZSK U23

 

14

0.68

19

5

9

1225

1417

GY3

4-4

1-5

3-2

8.

 

BKG-PRIMA Akadémia Debrecen

 

16

0.56

18

2

14

1287

1575

V7

1-7

1-7

0-5

9.

 

Gyulai Color KE

 

15

0.50

15

0

15

1038

1727

V15

0-7

0-8

0-5


G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!