Helyi hírek 2014. szeptember 6. 08:00 Forrás: baon.hu

Potyogtak a pontyok

Potyogtak a pontyok
Húsz mázsa méretes pontyot telepítettek a napokban az Alpári Holt-Tiszába. A pikkelyeseket Szajolból hozták.











A Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége ebben az évben már több alkalommal telepített horogérett pontyokat a Szikrai- és az Alpári Holt-Tiszába. Az elképzelések szerint ezúttal is mind a két helyre tettek volna halakat csütörtökön délelőtt, de a szajoliak nem tudtak annyi pontyot biztosítani, mint amennyit a BÁCSHOSZ szeretett volna. Így ezúttal csak az alpári holtágba került egész pontosan húsz mázsa méretes hal.

Gyorsan terjedt a hír, hogy telepítés lesz, mert a horgászok közül többen is a helyszínen várták az eseményt. Abban reménykedtek, hogy már tudnak belőlük fogni is. A halak egy részét a hídnál, a másik részét pedig a nagy kikötőnél engedték a vízbe. Egyes vélemények szerint van arra esély, hogy egy részük hamarosan horogra akad, mások viszont azt mondják, hogy a telepített pontyokat csak később tudják kifogni. Az viszonyt tény, hogy a pecások bizakodnak. Erre minden okuk megvan, mert a most vízbe engedett halak között két-három kilósak is voltak.

A tervek szerint az elkövetkezendő héten a Szikrai Holt-Tiszába fognak majd ugyan csak horogérett pontyokat telepíteni.

Fotó: Szentirmay Tamás
 

Kövessen minket a Facebookon is!