Helyi hírek 2020. március 6. 15:00

Helyesírásból jeleskedett a mezgés lány az országos versenyen

Képgaléria
Helyesírásból jeleskedett a mezgés lány az országos versenyen
Ebben a tanévben immár 31. alkalommal rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, február 27-e és 29-e között a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezésében, ahová 112 versenyző érkezett. A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból Jaksa Brigitta 2/13/É osztályos tanuló mérte össze tudását az ország 14 iskolájából érkező szakközépiskolai tanulóval. Brigi, szorgalmas felkészülésének köszönhetően, az első helyen végzett.

A döntőbe jutott diákok decemberben saját iskolájukban nyerték meg a helyesírási versenyt, majd a megyei döntőkön is első helyezést értek el, így juthattak a Kárpát-medencei döntőbe. A gyulai verseny 4 kategóriában zajlott: gimnazisták, szakgimnazisták, szakközépiskolások és határon túliak versengtek egymással A verseny során a résztvevő fiataloknak tollbamondást kellett írniuk és egy feladatlapot is ki kellett tölteniük. Felkészítő tanára: Szabó Nóra.
 

Kövessen minket a Facebookon is!