Helyi hírek 2020. március 6. 16:00

Életútjával, művészetével példát teremtett

Képgaléria
Életútjával, művészetével példát teremtett
A Móra Ferenc Gimnáziumban hagyomány, hogy minden év március 6-án megemlékeznek iskolájuk egykori diákjáról, Holló Lászlóról, aki festőművészként országos hírnévre tett szert, életútjával, művészetével példát teremtett. Az idei megemlékezésen egy debreceni küldöttség is jelen volt, hiszen művei jelentős részét abban a városban alkotta. A művész munkásságát Szabó Ildikó művésztanár méltatta.

Ismertetésében Szabó Ildikó elmondta: – Holló László Kiskunfélegyházán született 1887. március 6-án. Tanulmányait a gimnázium falai között folytatta, és itt érettségizett 1904-ben.

1904-1909 között a budapesti Mintarajziskola (mai nevén Képzőművészeti Egyetem) hallgatója, ahol mesterei Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál voltak. Tőlük sajátította el virtuóz rajztudását, és lángoló koloritját. A legjobb tanítványok egyikének számított, tanárai biztatták, hogy külföldön folytassa képzőművészi felkészülését.

Megfogadta a tanácsot és 1909-től 1913-ig Münchenben Hollósy Simon magániskolájában tanult. Ebben az időben München volt az európai festészet egyik legrangosabb központja.

Holló László két év után még több tudásra vágyott. Meg akarta ismerni a legmodernebb irányzatokat is, de látni akarta klaszzikus nagymesterek műveit is eredetiben. Ez a vágya is teljesült. 1911-13-ban özv. Kalmár Józsefné ösztöndíjával párizsi, itáliai spanyolországi tanulmányúton fejleszthette tovább tudását. 1912-ben Párizsban a nemzetközileg is elismert művészeti egyesület, az Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres tagjai közé választotta.

Debrecenbe nősült, 1914-től élete végéig ott élt, művei jelentős részét is ott alkotta. Az Alföld egyik jeles képviselője lett.

A II. világháború idején témái és színei komorak, szimbolikusak. A borús ég alatt az alföldi tájba süppedő tanya és a láthatatlan teher alatt roskadó ló visszatérő motívuma jelenik meg képein. Ennek a korszaknak kiemelkedő darabja látható a gimnázium első emeleti aulájában.

1976 augusztus 14-én, Debrecenben hunyt el. Debrecen és szülővárosa Kiskunfélegyháza is díszpolgárává választotta. Félegyházán még életében, 1961-ben felvette nevét, azóta is működik a Holló László Képzőművész Kör. Dr. Ujváry Zoltán, a debreceni egyetem professzora által alapított Holló László-díjat évente, illetve kétévente ítéli oda a kuratórium azoknak, akik művészetükkel, vagy tevékenységükkel a művész életében megjelenő szellemiséget tovább viszik.

Munkásságát Szinyei- és Munkácsy-díjjal is elismerték. Kossuth-díjjal 1961-ben tüntették ki.

 

Kövessen minket a Facebookon is!