Hirdetés
Egészségügy 2020. március 20. 14:00

Koronavírus: a magyarok fele elkaphatja

Koronavírus: a magyarok fele elkaphatja
A Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelyén kívül több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt. Ezen felül immár mindenkit tesztelnek koronavírusra, akinél súlyos, ismeretlen eredetű tüdőgyulladás lép fel.

Már nem nézik az utazási előzményt

Az
MTI és a hazipatika.com összeállításából kiderül, hogy a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház és a fővárosi intézmény mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték a járvány kezelésére, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának ülésén beszámolt arról is, hogy átalakították a laborhálózatot, így a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül hét laboratórium is közreműködik a vizsgálatokban, és a Korányi kórház is készül az intenzív ellátásra szoruló betegek fogadására.

Surján Orsolya helyettes tisztifőorvos pedig közölte, a 
járványra tekintettel változtak az eljárásrendek. A leglényegesebb változások közé tartozik, hogy ezentúl aki nem igényel kórházi ellátást, maradhat otthonában, akkor is, ha tüneteket mutat. A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintavevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, és mostantól a súlyos, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásban szenvedőknél is elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt.

A lakosság 50-70 százaléka megfertőződhet

Horváth Ildikó közölte, a 65 év feletti háziorvosok nem fognak részt venni a közvetlen betegellátásban, úgy kell szervezni a munkát, hogy a fiatal orvoskollégákat fogják a betegekhez irányítani. A nem sürgős műtétek elhalasztásáról már született döntés, és elkezdték az egészségügyi végzettségűek vagy annak tanuló 
önkéntesek toborzását. Megváltoztak továbbá a receptkiadás feltételei, a szakvizsgák pedig halaszthatóak lesznek. Elmondta, rengeteg beszerzés van folyamatban védőeszközből és lélegeztetőgépekből, ezekre és a már meglévőkre stratégiai készletekként kell tekinteni, oda kell azokat majd helyezni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Az államtitkár elmondta, a nemzetközi szakértők szerint az országok lakosságának 50-70 százaléka megfertőződik. Sok "importált" 
koronavírusos betegre számítanak. Mint mondta, úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett.

Fotó: Nethuszár
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus