Gazdaság 2020. március 19. 17:30

Csúszik az OTP fogyasztási hitele

Csúszik az OTP fogyasztási hitele
Nem ad fogyasztási hitelt a lakosságnak az OTP addig, amíg nem tudja kidolgozni a kormány által szabott új feltételeknek megfelelő kölcsönt.

Március 18-án, szerdán Orbán Viktor kormányfő bejelentette, este meg is jelent a hivatalos jogszabály, amely nemcsak törlesztési moratóriumot rendelt el év végéig minden fogyasztói hitelre (lakás-, szabad felhasználású és fogyasztási, tehát áruvásárlási, személyi hitel), és a vállalati hitelekre is. Az intézkedésekkel kapcsolatos részletszabályokat egy később megjelenő kormányrendelet határozza meg majd. Emellett például meghatározta, hogy a bankok jegybanki alapkamat plusz 5 százalékpont (azaz most 5,9 százalék) THM-mel nyújthatnak új fogyasztói hitelt - adta hírül a 24.hu.

De ez nem megy olyan könnyen. (És az sem biztos, hogy a bankok valóban adnak is hitelt ilyen alacsony kamattal. A hitel kínálata és a kérelem elfogadása két külön mozzanat.)

Az OTP Bank közleményében azt írja, hogy ahhoz, hogy ügyfeleiket az új jogszabálynak megfelelő módon tudják fogyasztói hitelekkel kiszolgálni, a részletszabályok ismeretére, informatikai fejlesztésre és a belső szabályozás átalakítására van szükség. Az OTP Bank március 19-étől felfüggeszti az eddigi hirdetményeiben hatályos fogyasztási hitelek értékesítését azokra a napokra, amíg az új jogszabálynak megfelelő termékeket nem tud ügyfeleinek kínálni. Kérik, hogy további tájékoztatásig ügyfeleink ne látogassák bankfiókjaikat fogyasztási hitel felvétele céljából.

Hozzátették, hogy a moratóriumra vonatkozó Kormányrendelet értelmében az OTP Bank azonnali hatállyal, március 19-étől leállítja a hitelek törlesztőrészleteinek beszedését a törlesztésre megjelölt számlákról. Az, hogy a moratórium hogyan érinti a későbbi törlesztőrészleteket, a részletszabályokból fog kiderülni, ezek a részletek egyelőre az OTP Bank előtt sem ismertek, így ezekről tájékoztatást is csak később tud adni ügyfeleinek.

Továbbá a törlesztési moratórium minden ügyfélre vonatkozik, azonban a kormány rendelete lehetőséget kínál arra, hogy az ügyfelek a szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul, az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsék, ezzel elkerülve az esetleges későbbi törlesztőrészlet növekedését. Amennyiben nem kérnek moratóriumot a saját hitelük törlesztésére, ezt jelezhetik az OTP Bank felé, és biztosítják a további, folyamatos törlesztés lehetőségét. Ennek módját szintén a következő napokban fogják kialakítani, ezért a jelenlegi járványhelyzetre tekintettel kérik ügyfeleiket, hogy ebben a témában a bankfiókokat ne keressék fel személyesen.

Más bankok sem adnak fogyasztási-, áruhiteleket 5,9 százalékon – 
derül ki a Portfolio.hu összeállításából.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus