Digitális oktatás – lassítsunk egy kicsit!
A lendület, az igyekezet érthető: bennünk van a félelem, hogy hogyan igazodunk el az információk özönében. Rengeteg dolgot kell megtanulnunk magunknak is. Szinte kezdhetjük elölről felépíteni a módszertant - írja Anna, grafológus-pedagógus az Írástól lélekig blogon.
Hogyan oldok meg mindent egyedül, otthonról? A gyerekek nem szenvedik meg? Szépen érettségiznek? Nem lazáskodják el?
Még csak néhány nap telt el, de máris megmutatkozik a kapkodás, az egyszerre mindent akarás.
Lassítsatok, lazítsatok, kérlek!
„Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam, és megértem”
(Kung Fu-Ce)
Mi lenne, ha mi, pedagógusok, felállítanánk néhány szabályt?
1. A vészhelyzet mindenkit megvisel. Adjunk időt a családoknak az átállásra, megnyugvásra. Sokan aggódnak, sokan nehezen szervezik meg az életüket, sokan már most anyagi nehézségek elé néznek.
2. Adjunk időt magunknak a felkészülésre. Lehet ezt fokozatosan is, nem kell mindjárt 100 fokon égni.
3. A digitális oktatás nem azt jelenti, hogy mindent ugyanúgy meg kell tanulni a gyerekeknek, mint a tantermi órákon. Nehogy azt várjuk tőlük, hogy a Skype előtt üljenek több órán át. Észszerűsítsünk!
4. A feladatok összeállításakor ügyeljünk arra, hogy a gyerekek ne töltsenek szükségtelenül sok időt az online térben.
5. Vegyük elő az empátiánkat. Lássuk be, hogy a családok nehéz helyzetben vannak. Ha otthon van mindenki, ha kicsi a lakás, ha több testvér van, akik különböző szinten tudnak tanulni (esetleg pici testvér, akivel törődni kell): nem lehet elvárni azt a koncentrációt, amit az iskolában.
6. Az otthonlét egyéb kötelezettségeket is jelent a családoknak. Igazodni egymáshoz, bevásárolni-főzni-dolgozni (akár otthonról, akár elmenni). A szülőnek sokat kell segíteni, hogy a gyerekekhez eljussanak a feladatok: letölteni, megnyitni, levelezni, értelmezni, besegíteni. A szülő nem feltétlenül tud több órát szakítani a tanulásban való segítségre. Ne terheljük túl a szülőket sem – van most elég bajuk.
7. Sok gyerek egyedül marad otthon, vigyáz a testvérére, kiszolgálja – és még tanul is. Sokuknak most nagy felelősség szakad a nyakukba. Gondoljunk rájuk is.
8. Ne várjatok el folyamatos online jelenlétet se magatoktól, se a gyerekektől! A délután, az este lehessen a családoké. Te is lazíts, pihenj, kapcsolj ki, mert nem két hét alatt csitul el ez az egész.
Kedves Pedagógusok! Tudom, hogy nagy rajtatok a nyomás, hogy magas színvonalon oktassatok továbbra is. Hogy napok alatt megoldjátok a nehézségeket, beletanuljatok a digitális oktatásba, megfelelően kezeljétek a felületeket, kommunikáljatok szülővel-gyerekkel, közben a saját családotokkal is törődjetek, a saját gyerekeiteket is segítsétek.
Épp ezért kérlek benneteket, hogy lassítsatok! A kevesebb több. Nem kell rohanni – nincs hova.
A számonkérés-központúság helyett most a bizalomra és az együttműködésre helyezzétek a hangsúlyt.
A családok most összezárnak, elcsendesednek.
Fotó: Pixabay
Nehéz helyzet ez mindnyájunknak lelkileg is. Nem segít az, hogy videós felvétellel kell bizonyítani, hogy megcsinálta a gyerek a tornaóra anyagát, nem kell 8 oldal (!) számolást feladni, nem kell máris biológia számonkéréssel stresszelni, nem kell a tanulócsoportból kizárással fenyegetni.
Most más idők járnak.
Azzal is sokat segíthettek a családoknak, a gyerekeknek, ha végre valahára megtörténik a tananyag csökkentése, amiért annyian kiálltunk már. A valódi feladatunk: segíteni az önálló, felelősségteljes munkamorál kialakulását, támogatni a gondolkodást és az önálló feldolgozást, lényegkiemelést. Akinek céljai vannak, az úgyis motiválja magát.
Ha meg év végéig esetleg nem fér bele minden, akkor így jártunk. Ugyan a tananyagot picit megnyirbáljuk, de sokkal többet nyerünk annál.
“A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.”
(kínai közmondás)
Szóval legyen a jelszó: Ne toljuk túl!
