Változatos adózási könnyítések világszerte
A körülmények, illetve az ehhez kapcsolódó biztonsági intézkedések következményei számos gazdasági szektort rendkívül súlyosan érintenek úgy globálisan, mind Európa-szerte, és ez alól Magyarország sem kivétel. A fogyasztás visszaesése, a turizmus és számos kulcsfontosságú gyár leállása, a vendéglátóhelyek bezárása, az üzletek korlátozott nyitva tartása nyomán rengeteg vállalkozás kerül nehéz helyzetbe, az egyes államok pedig – egyéb intézkedések mellett – az adózás terén is igyekeznek gyors segítséget nyújtani az érintetteknek.
- Spanyolország: fizetési könnyítést ad a 30.000 euró alatti adótartozásra biztosítéknyújtás nélkül, valamint 6 millió euró forgalom alatt olyan adónemekre is, amelyekre eddig mindez tiltott volt. Csehországban csökkentett illeték mellett valósul meg ugyanez az intézkedés.
- Belgium: a spanyolokhoz hasonló fizetési könnyítést adnak, valamint az adófizetési késedelem esetén már nem szabnak ki kamatot és halasztják a bírságolást is.
- Csehország: bizonyos összeghatár alatt nem bírságolnak a bevallási, adatszolgáltatási határidők elmulasztása miatt, valamint elhalasztották az éppen bevezetés alatt álló e-riportinggal kapcsolatos kötelezettségeket.
- Bulgária: a bevallási és adófizetési határidőt kamatmentesen vagy csökkentett késedelmi kamattal terjesztették ki.
- Finnország: március 1-re visszamenőleg a késedelmi pótlék mértékének csökkentéséről döntött 7 százalékról 4 százalékra, fizetési határidő elhalasztását is bevezették, valamint az évközi társasági-adóelőleg módosításáról döntöttek a csökkenő bevételekre tekintettel. A finnek sem bírságolnak az adóbevallás késedelmes benyújtásáért.
- Románia: szintén kamatmentesen lehet halasztani a vagyonszerzési és öröklési illetékbefizetéseket.
- Franciaország: lehetőséget ad az utolsó, megfizetett törlesztőrészlet visszaigénylésére, illetve az önfoglalkoztatók adóbefizetéseinek (amiyen például Magyarországon a KATA vagy az EKHO) halasztására is. Engedélyezték továbbá a fizetési késedelmeket is, valamint a részletfizetések következő törlesztőrészleteinek kamatmentes elhalasztását, sőt az utolsó részlet visszaigénylését is. Emellett az önfoglalkoztatók adóbefizetéseinek (mint nálunk pl. a KATA, EKHO) elhalasztása mellett döntöttek.
- Norvégia: a 2020. évben keletkezett veszteség – korlátozások mellett – visszamenőleg elszámolható a 2018-2019. nyereséggel szemben. Továbbá egyéb intézkedések mellett csökkentették a kedvezményes áfa kulcsot (12%-ról 8%-ra) és eltörölték a légiutas-különadót.
A kialakult helyzet miatt hazánkban is számos könnyítést jelentett be a kormány és továbbiak várhatók a következő időszakban, amik segíthetik a vállalkozások túlélését. Korábban a Magyar Nemzeti Bank javaslatára rendkívüli, azonnali intézkedéseket jelentettek be a lakosság és az üzleti szektor megsegítésére (moratórium, THM rögzítése, rövid lejáratú hitelek futamidejének kitolása). Az első gazdaságvédelmi akcióterv alapján a Kormány a legsúlyosabban érintett ágazatokra vonatkozóan járulékcsökkentést jelentett be, könnyítette egyes katás vállalkozók kötelezettségeit, elengedte a turizmusfejlesztési hozzájárulást és a legérintettebb ágazatokban megtiltotta a bérleti díj növelését és a bérleti szerződések felmondását.
A március 23-án bejelentett intézkedések szintén ebbe az irányba mutatnak: KATA mentesség körének bővítése, médiaszolgáltatók támogatása, a kilakoltatások, lefoglalások és az adóvégrehajtás felfüggesztése, valamint a lejáró gyes- és gyed-jogosultságok fenntartása.
– A mostani helyzetben két dolog egyértelmű: senki sem látja előre a megoldást, a gazdaságnak viszont muszáj segítséget nyújtani. Az biztos, hogy a magyar kormány követi az európai trendeket és a bevezetett intézkedések valóban érdemi segítséget jelenthetnek az érintett vállalkozásoknak – mondta dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adóperes szakértője.