Egészségügy 2020. március 25. 14:30

Fertőtlenítőszer gyártására váltott a MOL almásfüzitői üzeme

Fertőtlenítőszer gyártására váltott a MOL almásfüzitői üzeme
Fertőtlenítőszer gyártására váltott a MOL almásfüzitői üzeme. Az üzem napi 50 ezer litert tud gyártani a készítményből, ami felületek és bőrünk fertőtlenítésére is alkalmas. Ezzel a mennyiséggel az egész országot heteken belül két-három hónapra el tudják látni. A gyárban három műszakban, 24 órában dolgoznak – jelentette be Ratatics Péter, a MOL ügyvezető igazgatója. A készítményt először a kórházak, kiemelt közintézmények, a nagyüzemi felhasználók kapják meg, a tervek szerint két hét múlva pedig a kiskereskedelemben is elérhetővé teszik.

Óráról órára változhat az intenzív ápoltak száma

Szerdára 226-ra emelkedett a Magyarországon regisztrált fertőzöttek száma. Egy brit állampolgár halálával tízre emelkedett az új koronavírus okozta betegségben elhunytak száma hazánkban. Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint jelenleg hatan szorulnak intenzív ápolásra, de ez az adat óráról órára változhat, tette hozzá dr. Müller Cecília.


Egy idősotthon személyzete beköltözött

Az egész országban szétterjedt a vírus, már nem lehet megmondani, hogy ki kit fertőz meg, ezért kell kerülni a személyes találkozásokat, és ezért kell lehetőség szerint otthon maradni, az időseknek pedig mindenképp lakásukban kell maradniuk, hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Az idősotthonokban és a szociális intézményekben élők izolálására is figyelni kell. Dr. Müller Cecília jó példaként említette azt az idősotthont, ahová a személyzet beköltözött, hogy a ki- és bejárással ne vigyék be a vírust az ott élők közösségébe. Ha a bentlakó személyzet hetente váltja egymást, az is nagy segítség, mert minimalizálja a találkozások számát –
adta hírül az Euronews.

fotó: Balázs Attila / MTI

Házi segítségnyújtás Paszabon
Fotó: Balázs Attila
 MTI


Egyre több védőfelszerelést gyárthatnak Magyarországon

A járvány elleni védekezést segítendő a kormány megnöveli és kiépíti a védőfelszerelések hazai elkészítéséhez szükséges alapanyag- és késztermékgyártó kapacitásokat. Az itthon készített termékek könnyen elérhetők, így hamar eljutnak a kórházakba, egészségügyi intézményekbe, ráadásul a hazai gyártással munkahelyeket lehet teremteni, magyarázta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, Schanda Tamás.


Kijárási tilalmat csak a kormány hozhat

Néhány településen a polgármesterek kijárási tilalmat vezettek be, ezzel kapcsolatban a kormányzati illetékesek törvényességi észrevételeket tesznek, mondta el Lakatos Tibor, az Operatív Törzs Ügyeleti Központjának vezetője. Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el.

 

Euronews

Ruszin Romulusz dandártábornok és dr. Müller Cecília tisztifőorvos a szerdai tájékoztatón
Euronews


Hamarosan közzéteszik a kibővített céglistát

Szerdától 71-ről 84-re nő azoknak a létfontosságú vállalatoknak a száma, amelyeknél a honvédelmi irányító törzs segíti a vállatok vezetését. A kiválasztott cégek az oxigén-előállításban, valamint az élelmiszer-ellátásban játszanak kulcsfontosságú szerepet. A cégek kibővített listáját hamarosan közzéteszik, közölte Ruszin Romulusz dandártábornok.

A listán szerepel a Magyar Telekom, a TESCO-Global, a CBA, a SPAR, a COOP, az Egis, a Sanofi-Aventis, a Richter Gedeon, a TEVA, a BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó, a Messer Hungarogáz, a LINDE GÁZ, és a SIAD Hungary gázforgalmazó.

Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak.


Új határforgalmi információk

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák együttműködéshez hasonlóan Romániával is létrehozzák azt az eljárást, aminek keretében Magyarország és Románia határán az ingázók át tudnak járni egymás országába munkavégzés céljából. A határokon folyamatos a forgalom. Néhány átkelőnél előfordulhat várakozás, így Röszkénél a belépő oldalon, Csanádpalotán a kilépő oldalon, Ártándnál a teherforgalomban ki- és belépő oldalon egyaránt.

 

Kövessen minket a Facebookon is!