Helyi hírek 2020. március 27. 11:00

Elviszik Kecskemétről a kisvasút mozdonyait

Elviszik Kecskemétről a kisvasút mozdonyait
Daruval trélerre emelték és elszállították a Kecskeméti Kisvasút Halasi úti állomásáról az egyik dízelmozdonyt, valamint egy személyvagont. Úgy tudjuk, hogy a másik Mk-48-as mozdonynak is hamarosan ez lesz a sorsa.

Több mint tíz éve, 2009. december 12-én közlekedtek az utolsó vonatok a keskeny nyomközű vasúton Kecskemét és Kiskunmajsa között, ugyanis ezzel a nappal a MÁV beszüntette a személyszállítást mindkét szárnyvonalon. A Kecskeméti Kisvasút Halasi úti állomása azóta évente egyszer nyílik meg, az évforduló napján. A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány ilyenkor baráti találkozókat szervez, amelyre sok egykori mozdonyvezető, vasutas, pályamunkás és nosztalgiázó régi utas szokott ellátogatni.

Itt áll a Bugaci Kispöfögőre keresztelt, négy kapcsolt tengelyű, szén- és fatüzelésre egyaránt alkalmas, „gólyafészkes” kéményű gőzmozdony, amelyet 1942-ben gyártottak a MÁVAG-ban, azaz a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakban, Budapesten. Ez húzta huszonöt évig, 1984-től 2009-ig a nosztalgiautazásokra átalakított, nyitott peronos, zöld külső fényezésű személykocsikat. És itt volt egészen keddig két Mk48-as dízelmozdony is. A kisvasút rajongói körében két hete már elterjedt a hír, hogy valami történni fog, a mozdonyokat ugyanis kihúzták a felvételi épület elé a fűtőházból.

Kedd reggel aztán daruval trélerre rakták az egyik dízelmozdonyt, valamint egy zöld személyvagont, és elszállították őket. Úgy tudjuk, ez lesz a másik Mk-48-as sorsa is. Információink szerint az egyik mozdony a MÁV balatonfenyvesi kisvasútjához kerül, a másik pedig a budapesti Széchenyi-hegyi Gyermekvasúthoz, amelyet ugyancsak az állami vasúttársaság üzemeltet. Persze, vélhetően mindkét mozdonyra ráfér majd egy alapos átvizsgálás-nagyjavítás, hiszen tíz évig álltak a Halasi úti állomáson, igaz, legalább fedett helyen.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen szomorú, hogy elkerültek a kecskeméti állomásról a mozdonyok, de legalább tudjuk, hogy jó helyen lesznek, és újra üzembe állhatnak majd – reagált az elszállítás hírére Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára.

A fotót készítő olvasó, Kecskés Péter mozdonyvezetőként egykor sokat dolgozott a most elszállított mozdonnyal.

A
baon.hu keresete a MÁV-ot azzal kapcsolatban, hogy jelenleg milyen elképzelései vannak a cégcsoportnak a tíz éve bezárt Kecskeméti Kisvasúttal, de választ egyelőre nem kaptak.
 

Kövessen minket a Facebookon is!