Egészségügy 2020. március 27. 17:30

Óriási légirajz az egészségügyben dolgozókért

Képgaléria
Óriási légirajz az egészségügyben dolgozókért
Egy óriási keresztet és egy like szimbólumot „rajzolt” Magyarországra egy Magnus Fusion MG-11 géppel egy pilóta. Az egészségügyben dolgozók előtt akart repülésével tisztelegni.

Mint azt a Baon kiderítette, a repülést a Magnus Aircraft Zrt. főpilótája – az ismert volt vadászpilóta – Vári Gyula és Faragó István, a Magnus tesztpilótája hajtotta végre egy Magnus Fusion 212-es géppel (a Flightradar más típust mutatott), 3000 lábnyi, azaz körülbelül 1000 méteres magasságban. Az út 2 óra 45 percig tartott. A repülőt Faragó István vezette, Vári Gyula volt a navigátor, akit a levegőben értünk utol telefonon.

– Most is épp repülünk – vette fel a telefont Vári Gyula, aki megerősítette, tényleg az volt a szándékuk, amire mi is tippeltünk. – Úgy gondoljuk, hogy ezzel tudjuk legjobban kifejezni a köszönetünket az egészségügyi dolgozóknak, akik rengeteget dolgoznak – mondta. Hozzátette, a felkészülés nem különbözött a szokásostól, csak annyiban, hogy mintegy ötven fordulópontot kellett betervezniük az útvonalba. Miután kész voltak a „rajzzal”, leszálltak a Magnus Aircracft Pécs-Pogányon lévő repterén, majd ismét a levegőbe emelkedtek, hogy a repülőt átvigyék Jakabszállásra. Mint Vári Gyula elárulta, a Magnus Aircraft felajánlotta az összes repülőgépét a kormánynak, és készek szükség esetén szállítmányokat – legyen szó orvosi eszközökről vagy bármi másról – gyorsan eljuttatni, ahova éppen kell. A repülő több mázsányi rakományt is elbír.

Korábban írták:

A nem éppen szokványos vonalú repülésre a Baon olvasója, Letanóczki Nóra spotter hívta fel a figyelmet, aki a Flightradaron fedezte fel az ábrát. A Magnus Fusion MG-11 Pécs-Pogányról szállt fel, majd rajzolta meg előbb a keresztet, később pedig a feltartott hüvelykujjas like szimbólumot, egy kicsit átrepülve Bács-Kiskun megyébe is.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus