Engem, aki mindent túlélt, aki pocsolyában szúrt, pont egy vírus nyírna ki?
A személyesség hiánya
Nehéz időket élünk. Mindenkinek, aki teheti, otthon kell maradnia. Az összezártság, a frusztráció és az unalom elősegíti az alkohol- és droghasználatot. Aki iszik, még többet, még gyakrabban néz a pohár fenekére. Beszűkülnek a stresszlevezetési lehetőségek (konditermek, kocsmák, kaszinók). Nekem mint függőnek az tesz jót, ha találkozhatok más felépülő függőkkel, akikkel tudok beszélni az érzéseimről, mert így tudom a leghatékonyabban megőrizni a józanságomat.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása a divany.hu-n jelent meg.
A szerző, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg-segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat és sok-sok alkoholt.
– Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 17 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben. Jelenleg drog- és alkoholfüggőkkel, valamint hozzátartozóikkal foglalkozik, tizenöt éve intézményi és több mint hat éve magánpraxisban, egyéni és csoportos formában. Társszerzője a Repülök a gyógyszerrel és a Pörögnek a fejemben a filmkockák című köteteknek.
A jelen helyzetben mégis akkor cselekszem jól, ha a lehető legkevesebb emberrel kontaktálok, nem járkálok sehová, nem keresek kiskapukat, mint mindig mindenre az aktív használatom idején. Jelen pillanatban én is csak online dolgozom, és az a tapasztalatom, hogy annak ellenére, hogy mindazt a többletet, amit egy személyes találkozás adhat, semmi nem adhatja vissza, így is elég hatékonyak a konzultációk. Most akkor viselkedem felelősségteljesen, ha elfogadom az előírásokat, a magam és mások érdekében. Nem játszom a lázadót, a hőst. Több esetben hallottam egykori szerhasználóktól ehhez hasonló megnyilvánulásokat:
„Mit nekem egy ilyen kis influenzaszerű vírus? Engem, aki mindent túléltem, aki pocsolyából szúrt, pont engem, egy ilyen vírus nyírna ki?” Az sincs rendben, ha valaki pont így akar a regnáló kormány ellen lázadni: „Ezek nekem ne mondják meg, mit csináljak…!”
Hogyan lehet ezt a paradoxont feloldani? Online konzultációval, online önsegítő gyűlésekkel.
A szerhasználóknál a kapcsolatok megléte élet-halál kérdése.
Gondolom, nem újdonság, hogy a droghasználathoz is szükségesek a jó kapcsolatok (kell egy jó „vonal”, egy megbízható drogdíler, vagy épp egy éjjel-nappal nyitva tartó kocsma, benzinkút ahhoz, hogy beszerezhető legyen a napi betevő). És ez pontosan így van a felépülés terén is. Az önsegítő közösségek személyes gyűlései mind szünetelnek, ám a jó hír az, hogy online platformokon már mind elérhetők. Hihetetlen gyorsasággal reagáltak az új helyzetre: újraszervezték magukat, és egyre jobban működnek a virtuális térben. Az elszigetelődés csökkentése érdekében működik már skype-napközi is drogfüggőknek, így a társak jelen tudnak lenni a nappaliban. Az említett online csoportok az alábbi linkeken érhetők el:
- NA (Anonim Drogfüggők)
- AA (Anonim Alkoholisták)
- GA (Anonim Szerencsejátékosok)
- SLAA (Anonim Szex- és Szerelemfüggők
- ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei)
Tudom, ez nem adja vissza a személyes találkozások erejét, mégis most ez van, ebből kell erőt meríteni. Nézzük, hogy éli meg egy függő, hogy nincsenek személyesen látogatható gyűlések, csak virtuálisak:
Mit is vesz el tőlem a járvány, mit vesz el azzal, hogy nem lehet személyesen kapcsolódni? Elveszi a lehetőséget attól, hogy fizikálisan érintkezzek a barátaimmal, a társaimmal, és egyetlen árválkodó lehetőséget hagy csak emésztgetni, hogy egyedül maradjak azzal a személlyel, akitől sokszor a legjobban tartok: magammal. Kézen fogva sétálgathatok a kanapén ülve a saját gondolataimmal, ami, valljuk be, nem mindig egy szivárvánnyal kipárnázott hippitábor. Drogok nélkül nyilvánvaló, hogy nem tudom homokba dugni a fejem, ahogy eddig. Meg kell élnem minden egyes pillanatot, még ha nem is mindig napsütötte tájakon lépdelek az agyam mezsgyéjén, tisztán kapom a tehetetlenséget, néha a szenvedést, az elfogadást, és akármennyit tanulok is napról napra, igen nehéz szakasza ez az életemnek.
Az online gyűlések sokat tudnak segíteni abban, hogy érezzem azt a megfoghatatlan erőt, amit a gyűlésektől is kapok, hogy nem vagyok egyedül, rajtam kívül rengeteg felépülő, illetve szenvedő függő van, aki nagyon hasonlóan, vagy szinte ugyanígy éli meg ezt az időszakot. Néha levegővétel nélkül hallgatom végig, hogyan segít egyik függő a másikon. Bármin kell is keresztülmennünk, ez az empátia páratlan.
Egyedül azzal, akitől a legjobban félek: magammal
Fotó: badahos / Getty Images Hungary
Egy felépülő volt női kliensem írja: „A használatom alatt nem engedtem el magam mellől a gyerekem. Velem kellett lennie minden helyzetben, mert »jó anya vagyok, nem bírom nélküle« – józan percem nem volt, folyamatosan ittam vagy drogoztam, őt mesék elé ültetve, elhanyagolva. Hogy dolgozni tudjak járni, a járvány alatt most végig a szüleimnél lakik – biztonságban, szeretetben, gondoskodásban. Ahogy anno is kellett volna. Amikor fizikailag nem engedtem el, de lelkileg sehol nem voltam, elhagytam. Most fizikailag nincs velem, és ez nehéz, nagyon hiányzik, mégis lelkileg együtt vagyunk. Minden nap többször beszélünk telefonon, videócseten, egymásra figyelve, nagyokat nevetve, vagy épp nehézségeket átrágva. Vele vagyok, figyelek rá, meghallgatom. Ugyanúgy, mint a társaimat az online gyűléseken vagy a privát beszélgetések alatt. Most ez a lehetőség, ehhez kell alkalmazkodnunk.
Eleinte tele voltam ellenállással, aztán rájöttem, annak is megvan a maga hangulata, mikor macinaciban fekszem a kihangosított gyűlésen, tengerimalaccal a mellkasomon, és töltekezem a megosztásokból… Amikre nagy szükségem van – érezni a közösség összetartását, erejét, szeretetét, érezni, hogy most sem vagyok egyedül. Szerencsére a program tanít megoldásba kerülni, azt nézni, mim van, nem a hiányokban élni. Nekem nagyon jólesik lelassulni, kiszakadni a mindennapokból. Letenni azt az őrült stresszt, amiben az utóbbi hónapokban éltem, átgondolni, merre tartok, az életem melyik területén érdemes változtatnom… Szerencsére ebben a helyzetben is már kevesebbet kell a démonjaimmal harcolnom – olyankor felhívok valakit vagy kibeszélem gyűlésen –, megmarad a lelki békém az elfogadás, az elengedés és a ráhagyatkozás folyamatos gyakorlásával.”
Az online konzultációk és anonim online gyűlések nehézségei
- Gyakran nehéz az időpont-egyeztetés, mert az egész család otthon maradása miatt (otthon tanulás, home office) a kliens nehezen tud egyedül maradni az online anonim önsegítő csoport vagy addiktológiai konzultáció idejére. Ott van vagy a párja, vagy a gyerek, vagy mindkettő, ezért nem tud őszintén megnyilvánulni. Erre jó példa, hogy nem lehet úgy párkapcsolati nehézségről őszintén beszélni, ha ott van vele egy légtérben vagy hallótávolban a feleség/férj.
- Sok olyan ember van, aki eleve elutasít minden online kapcsolattartási formát. Túl személytelennek érzi, vagy nem tartja elég biztonságosnak. („Biztos megfigyelnek, lehallgatnak.”)
- Vannak, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak, tehát nincs is lehetőségük jó minőségű internet-előfizetésre, online vagy telefonos kapcsolatápolásra, szakember segítségének igénybevételére, például a munka elvesztéséből adódó anyagi nehézségek miatt.
- Sokszor nehezíti a konzultációt, hogy a nagy leterheltség miatt szakadozik a netkapcsolat.
- Az online konzultáció vagy csoport lehetősége nehezen jut el a lehetséges klienshez.
- A szakembernek nehezebb elválasztani a munkaidőt a magánidőtől. Összemosódnak, ha nem figyelek rá eléggé. A hétvége elveszti az eredeti funkcióját. Nehezebb az énidő megteremtése.
Mire elég az online támogatás?
Fotó: GeorgePeters / Getty Images Hungary
Élet, járvány idején
Kitisztulva, már józanul sem sétagalopp élni ezt a koronavírussal terhelt időszakot, különösen a bezártságot. Itt egy felépülő függő lány megosztása, aki kitér arra, milyen volt egyedül lenni a drogok társaságában, és milyen a bezártság nélkülük.
Bele sem tudok, illetve bele sem akarok gondolni, milyen lehet ezt a bezártságot aktív függőként megélni, hiszen az emlékeim még élesen bennem élnek, hányszor zártam magamra az ajtót önszántamból, és akárhogy is telik az idő, esetleg halványodni látszanak ezek az emlékek, bármikor fel tudom idézni, min mentem keresztül azokban az időkben, amikor szintén nem voltak körülöttem emberek, viszont velem voltak a legjobb barátaim: az általam használt szerek.
Napokat tudtam úgy eltölteni, hogy csíkokat csíkokra halmozva lebegtem. Ha épp meguntam az utcák szelését, váltottam pár bogyóra, majd cigi cigi után tekerődött, gyújtódott, majd szívódott el. Ha pedig ezt is meguntam, elaltattam magam vodkával, whiskyvel, borral vagy amit éppen találtam, a lényeg mindig egy dologra összpontosult: ne kelljen elviselnem a saját gondolataimat, ne maradjak egyedül tisztán, mert annak valahogy mindig kiszámíthatatlan vége lett, esetleg nem éreztem magam minden percben felhőtlenül jól, előjöttek a problémáim (persze megoldások nélkül), és mindig olyan falakba ütköztem, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Tehetetlen voltam a kiszámíthatatlansággal szemben, így nyilván egyszerűbb volt mindig valamihez nyúlni, hisz 100 százalékosan tudtam, melyik kábítószer milyen hatással lesz rám, minden lépésemet előre megírtam velük, mintha az akkori jelenben mindenhatóként alakíthattam volna a jövőmet.
Biztonságban éreztem magam, attól, hogy láttam, mi fog következni, otthonosan mozogtam egy olyan talajon, ahol minden lépésemet előre ki tudtam számítani, Istent játszva írtam meg a saját életem forgatókönyvét, és játszi könnyedséggel, mosolyogva élveztem minden percét, hisz nem éreztem, hogy tulajdonképpen nem a jövőmet igazgatom, hanem minden nappal csak mélyebbre ásom magam, és ahelyett, hogy a problémáimmal kihívásként néznék szembe, csak a börtönöm falait építgetem magam köré. Az élet viszont nem egy Monopoly társas, ahol csak úgy kaphatok egy »Ingyen szabadulhatsz a börtönből« kártyát. Ezért a kártyáért keményen meg kellett dolgoznom.
Mi volt a munka része? Abbahagytam mindennemű használatot, akármilyen kínszenvedésként is izzadtam végig az első heteket. Rehab nélkül, néha sírva, éjszaka dühösen takarítva, volt, hogy dühtől tajtékozva, üvöltve… mégis sikerült.
Mi volt a jutalma? Egyszerű a válasz: végre szabad vagyok, és ez a szabadság nem mérhető semmi máshoz. Nem hasonlíthatom össze az évekig tartó eufóriával, amiről naiv kislányként azt gondoltam, ez a boldogság.
A boldogság a jelenlegi énem olvasatában azt jelenti, hogy meg tudom élni a pillanatokat, akármilyen kiszámíthatatlanul is jönnek: öröm, bánat, düh, elfogadás, elutasítás, közöny, szerelem… sosem tudhatom, milyen kártyát húzok az élet paklijából, de el tudom fogadni, hogy tiszta maradjak, és legyen az érzés akár pozitív, akár negatív, nem maradok egyedül, hisz rengeteg társam járta végig ugyanezt az utat, mindig van kihez fordulnom, és már az utolsó gondolatom után következne az, hogy bármilyen droghoz nyúljak.
Azoknak, akik jelenleg aktív függőként tengetik a mindennapjaikat, rettenetesen nehéz lehet fizikai kontaktus nélkül bármibe belekezdeni, ami a használat abbahagyásához vezet, hisz ezeknek az öleléseknek leírhatatlan erejük van, de az online meetingeken is sokan vagyunk, és még ha csak virtuálisan is, de segítünk egymásnak. Érdemes megragadni minden lehetőséget.
Össze sem tudom hasonlítani a jelenlegi életemet az elmúlt tizenakárhány évvel, hálás vagyok, hogy így élem a jelenemet, ahogy, és még ha nehezen is birkózom meg az aktuális helyzettel, a saját magammal való összezártsággal, egyvalamit biztosan tudok: ezt az életszínvonalat szeretném tartani, hisz a kótyagos, szürke-ködös, narkómámoros, egyedül töltött délutánjaimon mindig valami hasonló életet képzeltem el magamnak, mint amit most élhetek.
Köszönöm, nagyon hálás vagyok mindezekért!
Az életben nem kapunk csak úgy egy „Ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártyát
Fotó: kiatipol / Getty Images Hungary
Mik a lehetséges előnyei ennek a helyzetnek?
- a nehézségek ellenére így is lehetséges a józanodás
- a segítség online is elérhető, ha nem is mindenkinek
- a lelassulás lehetősége
- szemlélődés
- lehetőség a belső munkára
- több idő az olvasásra, filmnézésre
- több idő a családra, gyerekre
- van idő beszélni a barátokkal.
Mint felépülő függőnek, nekem sokat segít, hogy bár otthon vagyok, és jelenleg otthonról dolgozom, szigorúan tartom a kialakult kereteimet: ugyanúgy időben kelek, nem lustálkodom, nem döglöm végig a napom. Átöltözök, nem maradok pizsamában, igyekszem elválasztani a dolgozós időszakot a pihenőidőtől. A lakást ha lehet, még jobban tisztán tartom, a takarítás már sok nehéz helyzeten átsegített korábban, nekem jó feszültséglevezetőnek is.
Igyekszem rendszeresen és egészségesen táplálkozni, mostanában még több gyümölcsöt fogyasztunk. Mivel mindig gondom volt a súlyommal, hangsúlyozottan próbálok figyelni arra, nehogy elhízzak, mert erre ez az otthon ülős időszak esélyt ad.
Korábban, az aktív használatot megelőzően és persze a használat alatt sem sportoltam. A felépülés egyik nagy felfedezése számomra a rendszeres sportolás, és ezt igyekszem most is szigorúan tartani, nem eltespedni. Ez egyben tart, levezet sok feszkót, testileg karbantart, lefáraszt, így jobban tudok aludni (nem vagyok jó alvó). Most, hogy zárva van az uszoda, rákaptam a biciklizésre, naponta nyomom. Törődöm a függőségemmel önsegítő csoportokban való online részvétellel, valamint a társakkal való aktív kapcsolattartással. Már egy ideje tart a karanténállapot, és azt tapasztalom, hogy azok a függők, akik foglalkoznak magukkal, tartják a kapcsolatot a többi felépülő függővel, nagy eséllyel nem esnek vissza, sőt akár még profitálhatnak is az új helyzetből.
