Online locsolás idén húsvétkor
Nem maradtak locsolás nélkül a Padkaporos Táncegyüttes, Zsongoló csoportjának leánytagjai. Kátai Tibor vezető jóvoltából húsvét hétfőn reggel, online locsolással ébresztették a csoport ifjú hölgyeit.
A vezető elárulta, elsők között voltak a szóban forgó – akkor ötödik osztályos – fiatalok, akik Padkaporos gyermekcsoport tagjai lehettek. Az évek alatt ebből a Pitypang csoportból nőttek ki Zsongoló csoporttá. A 15 fiatal, akik ezt a közösséget alkotják, zsongnak, lüktetnek, tele vannak élettel, innen ered a névválasztás is. Az elmúlt évek húsvétjain, amikor lehetőségük volt, fogatos kocsin, zenekarral járták a lányos házakat és locsoltak a táncosok. Ez a szép szokás idén a járványügyi helyzet miatt meghiúsult, de ez sem szegte kedvüket, hiszen a hagyományápolás online üzemmódban is folytatódott. A lányok a kezdeményezést ezúttal piros tojás és virágcsokor helyett, tapssal jutalmazták.