Kultúra 2020. április 16. 08:00

Dalszövegíró pályázatot írt ki a Móra Ferenc Művelődési Központ

Dalszövegíró pályázatot írt ki a Móra Ferenc Művelődési Központ
Írj dalszöveget! címmel, pályázatot hirdet a Móra Ferenc Művelődési Központ. A pályázati felhívás 16 éven felülieknek szól, témáját tekintve pedig a jelenlegi helyzetről kell, hogy szóljon, rímbe szedve.

– Ez lehet a vírushelyzet, de lehet egy boldogságérzet, az együtt töltött idő miatt, amiből több jutott a családon belül az elmúlt hetekben. Bármilyen gondolat jó, ami mostanság megfogalmazódik az alkotóban – mondta Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója. Azt gondolom, hogy nekünk feladatuk az, hogy megtaláljuk az utat a környezettel, megpróbáljuk egy kicsit mozgatni a közönséget, illetve emlékeztetni őket arra, hogy fogunk még találkozni és lesznek még rendezvényeink! – tette hozzá az igazgató.

Bíznak abban, hogy motiválni tudják azokat, akik talán eddig egy kicsit háttérbe szorultak, vagy nem mutatták meg tehetségüket. Mindamellett egy hatalmas lehetőség is, hiszen a zsűri által legjobbnak ítélt művet a Széljáró Balladás Együttes megzenésíti és bemutatják azt.

Vas László, az együttes vezetője elmondta, hogy nagyon örült a megkeresésnek, jó ötletnek tartja. Véleménye szerint leginkább a fiatalokat mozgatja meg ez a felhívás. Hozzátette: a nyertes dalszöveg megzenésített előadása a zenekar által őszre várható, miután normalizálódik a helyzet a járvány kapcsán.

A dalszövegeket a
[email protected] címre várják május 8-án, péntekig.  A levélben mindenképpen jelöljék nevüket és életkorukat és tüntessék fel a tárgyban, hogy „Dalszövegíró pályázat”. A nyertes dalszövegen kívül, minden beérkezett alkotás megtekinthető lesz az intézmény Facebook-oldalán.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!