Egészségügy 2020. április 16. 10:00

Már nem mehetnek be az édesapák a szülésre a kecskeméti kórházba

Már nem mehetnek be az édesapák a szülésre a kecskeméti kórházba
Felfüggesztették az apás szüléseket a kecskeméti megyei kórházban – derül ki az intézmény honlapján olvasható tájékoztatóból.

„A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi célra jelölte ki a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházat is. A járványügyi szabályokra figyelemmel felfüggesztésre került az apás szülés, vagyis annak lehetősége, hogy a vajúdó és szülő nő mellett egy nagykorú hozzátartozó jelen lehessen” – ez a közlemény olvasható a kórház honlapján, amely a dátum szerint április 9-én került fel.
(A
baon.hu szerkesztősége közvetlenül nem kapott erről tájékoztatást).

Bár az apás szülést az egészségügyi törvény engedélyezi, de nem csoda, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben több más kórházban született hasonló korlátozó intézkedés. A győri Petz Aladár kórházban március 31-én, ott a főigazgató nyílt levélben magyarázta el, miért nem támogatja az apás szülések biztosítását.

„Amit a jogszabály nevesít, az visszafogott számítás szerint naponta plusz 100-110 kapcsolattartót jelent intézményünkben. Eközben megpróbálunk minden ajtót bezárni, minden kontaktust minimalizálni, még saját munkatársaink napi kockázatelemzését is bevezettük, betegeink és munkatársaink kockázatának csökkentése érdekében. Minden védőeszközre szükségünk van és lesz még többre szükség a napok teltével. Kinek fontosabb: a szülésnél/vajúdásnál jelenlévő apának vagy az ellátás frontvonalában lévő egészségügyi dolgozónak? Ez lesz az igazi kérdés. Mindeközben a hónapok vagy évek óta műtéti korrekcióra váró betegek (havi 1200 műtét) fegyelmezett nyugalommal várják akár fél évre elhalasztott gyógyulási lehetőségüket„ – írta dr. Tamás László János, a győri kórház
főigazgató főorvosa.

Átköltözött a szülészeti-nőgyógyászati osztály

„Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon a kecskeméti Nyíri úti „A” épületben található Szülészet-Nőgyógyászati Osztály fekvőbeteg ellátó része, a szülőszobák illetve az Újszülött részleg, átmenetileg átköltözött a Hotel épület 9. emeletére. Megértésüket és türelmüket köszönjük!„ – közölte szerda délután Facebook-oldalán a kórház.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus