Helyi hírek 2020. április 24. 08:00

Nem állnak meg a fejlesztések a koronavírus miatt

Nem állnak meg a fejlesztések a koronavírus miatt
Az új járványhelyzet jelentősen átalakítja a város fejlesztési terveit. A bevételcsökkenések okán számos beruházást el kell halasztani, de nem állnak meg teljesen a fejlesztések – számolt be lapunknak Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere.

– A város költségvetésének elfogadása előtt felmértük a szükséges fejlesztéseket. Ezt igyekszünk mindig úgy megtenni, hogy bevételi tartalékunk is legyen. A költségvetés elfogadásakor számolunk bizonyos veszélyekkel, mérlegeljük azokat a helyzeteket, amelyek rendkívüli kiadást jelentenek. Azzal a nyugalommal fogadtuk el az idei költségvetést is, hogy fel vagyunk készülve minden eshetőségre. Az élet azonban ezt most felülírta a járványhelyzettel. Bár Félegyháza jól iparosodott, erős gazdasági hátországgal rendelkező város, a járványhelyzet jelentősen megviseli a helyi gazdaságot is.

– Az elmúlt mintegy hat évben, azért dolgoztunk, hogy a saját lábára állítsuk a várost. Hogy állami segítségnyújtás nélkül is tudjuk fejleszteni, üzemeltetni, a városi szolgáltatások színvonalát emelni. A gazdaságfejlesztési munkának az eredményeként körülbelül kétszeresére nőtt a város helyi adóbevétele. Most viszont olyan helyzet állt elő, amely a bevételi források átcsoportosítására kényszerített bennünket. A járványüggyel kapcsolatos védekezést ugyanis a városnak a saját bevételeiből kell finanszíroznia, miközben az állam elvonta a gépjármű-adóbevételt, ami éves szinten több mint 100 millió forintot jelent Kiskunfélegyháza esetében. Ugyanakkor azt sem tudjuk, milyen további adóbevétel-csökkenéssel számoljunk, hiszen azoknál a vállalkozásoknál is 20-30 százalékos a visszaesés, akiket a legkevésbé érint a koronavírus helyzet. Emiatt arra számítunk, hogy a város idei, sőt a jövő évi adóbevételei is jelentősen csökkenhetnek – vélekedett a polgármester.

– Ahhoz, hogy a város likviditását megőrizzük, áldozatokat kell hozni. Ez azt jelenti, hogy minden olyan beruházást, ami nem kapcsolódik szorosan pályázathoz, elhalasztjuk. Ilyenek a saját erős út- és járdaépítések. Viszont azokat a pályázatokat, amelyeket már elnyert a város, végigvisszük – hangsúlyozta Csányi József.

– Rövidesen megkezdődik a Csólyosi út építése, és a 160 millió forintos beruházással végleg befejeződik az útszakasz megépítése. Az új aszfaltút a Vidékfejlesztési Program keretében valósulhat meg. A Móravárosi Bölcsőde megépítésére 374 millió forintot nyert a város. A beruházás költségeit azonban le kell faragni, ezért át kell dolgozni az eredeti terveket, így a bölcsőde már csak a jövő évben épülhet meg. Idén azonban biztosan elindul a volt Ifjúsági Sporttelep felújítása. Az eredeti tervek szerint lesz kosárlabda- és futballpálya, felnőtt kondipark, játszótér és rendezvényhelyszín, de ott kap helyet a polgárőrház is, illetve épül egy szolgálati lakás azért, hogy állandó gondnoka legyen a pályának. Mindezzel párhuzamosan az Alpári úti szegregátum is megújul. Sőt, a projekt során gyalogátkelő is épül az Alpári úton. A munkálatok még idén elkezdődnek, de valószínű, hogy csak jövőre fejeződnek be – részletezte a polgármester, aki azt is elmondta, hogy 306 millió forintot nyert erre a város és további 240 millió forint támogatásra pályáznak a megyei Területi Operatív Program keretében. Zavartalanul folytatódik az Ipari Park második ütemének a megvalósítása is, amelyre a megye második legnagyobb európai uniós támogatását, 1,4 milliárd forintot nyert az önkormányzat. Ez a beruházás kiemelten fontos a város számára, mert ez az alapköve Félegyháza további fejlődésének – hangsúlyozta Csányi József.

Fotó: Forgó Ferenc

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus