Ezerhétszázan egy drogériában
A kecskeméti Illatszertárt például több mint ezerhétszázan látták április 14-én. Ekkora színházterem nincs is talán Magyarországon, még a Vígszínházba is „csak” ezerkétszázan férnek. Vidéki színházak „békeidőkben” túlnyomó részt a saját közönségükre számíthatnak, ezért van az, hogy vidéken az évadot csak egy-egy népszerűbb, többnyire zenés előadás éli túl. Két-három hónap alatt lefut a bérlet, esetleg tartanak még néhány bérleten kívüli előadást, és már le is került a műsorról. Ez az ezerhétszáz néző azt mutatja, hogy nagyon is lenne igény arra, hogy képernyőn is nézhessünk színházat, hogy sokan szeretnének határon innen és túl ezen a módon is otthon lenni a magyar kultúrában. Persze, mondhatjuk, hogy most jobban van erre idő és kapacitás, de nem csak erről van szó. Legalább annyira a (színház)kultúrához való hozzájutás lehetőségéről és annak módjairól. De ez már egy másik cikk témája lehetne – írta meg cikkében Turbuly Lilla, a dunszt.sk újságírója.
Az érdeklődéshez minden bizonnyal hozzájárult, hogy László Miklós színműve a hazai színházi repertoárok kedvelt darabja, szinte nincs olyan évad, hogy ne játszanák valahol. Idén például Kecskemét mellett Szegeden. Sokan tudják, hogy az 1937-ben született színjáték több filmes és színpadi feldolgozást is megért, és alapul szolgált A szerelem hálójában (1998) című, világsikerű romkomhoz is.
Kecskeméten Mohácsi János állította színpadra, aki két évvel ezelőtt már Nyíregyházán is megrendezte. Akkori rendezése bekerült a POSzT versenyprogramjába, sőt, egyik főszereplője, a Hammerschmidt urat játszó Horváth László Attila alakításáért megkapta a színész zsűri díját.
Most, Kecskeméten, ugyanazzal a díszlettel és jelmezekkel mutatták be. Az elegáns, békebeli drogéria színpadi megteremtése a díszlettervezők álma lehet, Khell Zsolt munkája pedig első látásra megadja ennek a világnak az alapérzetét. Egyszerűen jó nézni. Remete Kriszta jelmezei szépen egészítik ki ezt a világot, az egyenköpenyek alól előbukkanó, az adott karakterhez finoman illeszkedő ruhákkal.
A „békebeli” jelző persze viszonylagos, a harmincas évek második felében járunk, és egyetlen mondatban utalnak is rá, hogy sokaknak már vészterhes idők ezek. (Ahogy a szerzőnek is, aki egy évvel az Illatszertár megírása után New Yorkba emigrált). Ezen túl azonban az előadás nem reflektál a korszakra, a politikától (persze, tudjuk, csak elvben) mentes emberi létezésre és kapcsolatokra fókuszál. Teszi ezt humorral, együttérzéssel és megértéssel.
Keretként (az első és a harmadik felvonásban is) élvezhetjük a szépen felépített, mozgalmas jeleneteket a drogériában, egyszeri és vissza-visszatérő vásárlókkal, apró közjátékokból mozaikszerűen összeálló tablóképpel.
Mohácsi János gyakran nyúl vissza olyan darabokhoz, amelyeket máshol már megrendezett. Az új színészek új színeket, más hangsúlyokat hoznak az előadásba. Így volt ez Kecskeméten is. Emlékeim szerint a nyíregyházi előadás összecsiszoltabb összjátékot mutatott, azonban a kecskeméti kiadás is igen jólesett ezekben a lehetőleg drogériába sem menős időkben.
László Miklós – Mohácsi István – Mohácsi János: Illatszertár
Játsszák: Kocsis Pál, Adorjáni Bálint, Decsi Edit, Kőszegi Ákos, Orth Péter, Märcz Fruzsina, Magyar Éva, Lakatos Máté, Hegedűs Zoltán, Aradi Imre, Sirkó László, Csapó Virág, Réti Erika, Váry Károly és mások.
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Kriszta
Dramaturg: Mohácsi István
Zene: Zságer Varga Ákos
Súgó: Ba Éva
Ügyelő: Domján Sándor
Segédrendező: Murár Szabina
Rendező: Mohácsi János
2020. április 14.
Fotók: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
