Sport 2014. szeptember 15. 15:30 Forrás: Varga Ferenc

Kiütötték a Kalocsát

Kiütötték a Kalocsát
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában a Kalocsai FC együttese látogatott a listavezetőhöz. A két csapat az elmúlt szezonban is izgalmas mérkőzéseket játszott, a hazaiak nagyon készültek, mivel hosszú idő óta hazai pályán nem nyertek riválisuk ellen.




A nagy mennyiségű esőzés ellenére kitűnően előkészített pálya várta a csapatokat. A hazaiak azonnal kézbe vették a játék irányítását, a vendégek szervezett védekezésből egy-egy kontrával igyekezett meglepni ellenfelét. Mindkét oldalon voltak lehetőségek, de a védelmek jól szűrték meg a támadásokat.

A listavezető játéka dinamikusabb volt, gyors és rövidpasszos játékkal uralták a játékot, a párharcokból sok labdát szereztek és a 10. percben vezetéshez jutottak. Szögletrúgást követően Katona B. lövését még a vendégek kapusa kiütötte, a kipattanóra Sándor érkezett és közelről nem hibázott, 1-0.

Lendületesen, főleg a jobb oldalon többször a vendégvédők mögé tudott kerülni a hazai csapat. A 18. percben újabb gólnak örülhetett a hazai publikum, egy bedobás után Ábel, Katona B. elé fejelte a labdát, aki egy igazítás után 20 méterről ritkán látható nagy gólt lőtt a léc alá, 2-0.

A második játékrészt jobban kezdték a vendégek, a szünetben rendezték soraikat, kiegyenlített lett a játék. Szervezettebb lett a csapat, vezettek is veszélyes támadásokat, de a befejezéseik nem sikerültek. A némi mezőnyfölényükre a hazaiak góllal válaszoltak. A 60. percben Palásti került ígéretes helyzetbe, de a védők szabálytalanul szerelték. A 18 méterről megítélt szabadrúgást Némedi elemi erővel lőtte a bal felső sarokba, 3-0.

A biztos vezetés után a hazaiak a mérkőzés hajrájában még szereztek egy találatot, mintaszerű támadás után. A 83. percben Ábel indításával Balog Sz. lefutotta védőjét és biztosan lőtt a hálóba, 4-0.

A mérkőzés összképe alapján, a mai összecsapáson a hazaiak helyzeteiket jól használták ki, és hosszú idő után legyőzték régi riválisukat hazai pályán is. A mérkőzés jelentős részében domináló vendéglátók csapategysége, és küzdése megérdemelt győzelmet eredményezett. A félegyházi csapat továbbra is hibátlan a bajnokságban.

Némedi Norbert, KHTK: Jó csapat ellen játszottunk. Helyzetkihasználásunk jól sikerült, ami adódott lehetőség kihasználtuk. Volt olyan szakasz a meccsen, amikor a Kalocsa fölénk tudott nőni, készültünk is erre. Az előző szezonban is a táblázat elején végeztek, amit az idén is elérnek. Végre hazai pályán is legyőztük ellenfelünket, ami három év után sikerült.

Márton Zsolt, Kalocsai FC: Az első félidőt a Félegyházának ajándékoztuk, nem azt játszottuk, amit kértem. Szünet után változott játékunk, de a kétgólos előny elég volt ilyen jó csapatnak, mint a Félegyháza, akik további gólokat tudtak szerezni és megérdemelten nyertek. Ilyen rangadón sokkal, nagyobb szívvel kell játszani, ahogy a második félidőben tette a csapat.
 

Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 4 – 0 (2-0) Kiskunfélegyháza, 250 néző. 2014. 09. 13., szombat, 16:30

Vezette: Wittmann János (Pataki Győző, Szabó Gábor)

KHTK: Oroszi – Golovics, Sándor, Szabó T.(Vojtovics), Ábel, Lapsánszki (Tóth I.), Palásti, Katona B.(Csurka), Balog Sz., Zs. Juhász (Vékes), Némedi.

Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Nádasdi Péter.
 

Kalocsai FC: Varga – Sára (Kárpi), Pandúr (Jánosi), Kohány B., Márkus, Vuits A., Réczi, Dostyicza, Kohány G.(Fekete), Vuits V., Keszthelyi. Vezetőedző: Márton Zsolt.
 

Gólszerzők: Sándor (10.), Katona B.(18.), Némedi (60.), Balog Sz.(83.)

Jók: Katona B., Balog Sz., Zs. Juhász, Golovics illetve Keszthelyi, Kohány B.

Sárga lap: Némedi illetve Dostyicza, Vuits V.
 

U-21-es mérkőzés eredménye: Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 0-0

Fotó: korábbi felvétel
 

Kövessen minket a Facebookon is!