Kultúra 2020. április 23. 20:45

Meghalt Győrffy Miklós, a magyar televíziózás és rádiózás legendája

Meghalt Győrffy Miklós, a magyar televíziózás és rádiózás legendája
76 éves korában meghalt Györffy Miklós újságíró és egyetemi tanár, a magyar tévézés és rádiózás egyik legismertebb alakja, közölte egykori kollégája, Fodor János egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben.

"Meghalt Győrffy Miklós, aki a legnagyobbak közé tartozott a rádiós világban – szerintem. Meghalt az a szerkesztő, műsorvezető aki – persze csapatban – oly sokat tett, hogy rendszerváltozás legyen ebben az országban. Más kérdés, hogy milyen lett az, amiben persze tevékeny szerepet nem vállalt. Sőt. Meghalt a Győrffy" – írja a posztban.

Győrffy Miklós több mint harminc éven át a Magyar Rádió munkatársa volt, ahol olyan műsorokban dolgozott, mint a Krónika, a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel, a Magyar Televízió munkatársaként pedig olyan műsorokban volt látható, mint a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár vagy a Szólás szabadsága.

A tévés és rádiós műsorvezető a Somogy megyei Segesden született 1943-ban, a hatvanas években az ELTE magyar-filozófia szakos hallgatója volt, ami után népművelőként és pedagógusként helyezkedett el Újpesten, majd 1971-ben a Magyar Rádió munkatársa, vezető szerkesztője lett.

A hetvenes évek közepén között a BME etikatanára lett, majd újságírói műfajismeretet tanított az Újságíró Oktatási Központban. Közben az ELTE szociológia szakát is elvégezte, 1980-ban a Magyar Televízió külső munkatársa lett, egészen 2008-ig itt dolgozott. 

1993-ban ő hozta létre 
az ország első kommunikáció tanszékét a Kodolányi János Főiskolán, amelynek tanszékvezető docense lett - írta róla az Index

„Évtizedeken át tapostam a mókuskereket rádióban-televízióban, aztán tíz éve úgy éreztem, hogy na, most elég, és abbahagytam. (...) Engem is rendre megdöbbentett, hogy bárhol jártam, azt tapasztaltam, hogy még valamennyire emlékeznek rám, sőt számon is tartanak az emberek. Én tényleg meg voltam győződve, hogy annak idején se sokan figyeltek oda arra, amit csinálok, azóta pedig annyi tévés sztár tűnt fel, mint égen a csillag, ugyan ki a csoda emlékezne még énrám?! És kiderült, hogy még mindig elég sokan” – mondta a Nők Lapja 2017-es interjújában.

Győrffy Miklóst 1990-ben Táncsics Mihály-díjjal, 1992-ben Akadémiai Újságírói Díjjal, 1998-ban Budapestért díjjal tüntették ki.

„A Magyar Rádió és a Magyar Televízió meghatározó egyénisége maradandót alkotott, amire egykori tanítványai, pályatársai örökké emlékeznek” – írja csütörtök esti 
közleményében a Kodolányi János Egyetem, amely Győrffy Miklóst a saját halottjának tekinti.
 

Kövessen minket a Facebookon is!