Hirdetmények 2020. április 28. 12:00

Tájékoztató a fogyasztói túlfizetésekkel kapcsolatban

Tájékoztató a fogyasztói túlfizetésekkel kapcsolatban
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata az alábbiak szerint tájékoztatja a lakosságot a Perkons DHŐ Kft. távhőszolgáltatása során keletkezett fogyasztói túlfizetésekkel kapcsolatban.

Jogszabály* alapján, azoknak a Fogyasztóknak, akiknek a Perkons DHŐ Kft. elszámolását követően túlfizetésük keletkezett, a Perkons DHŐ Kft. köteles a túlfizetés összegét visszafizetni. Azon fogyasztók, akik írásban kérték a Perkons DHŐ Kft-től a túlfizetés visszafizetését, de ennek a Perkons DHŐ Kft. nem tett eleget, azoknak Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata javasolja, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályánál jelentsék be panaszukat.

Panaszt kizárólag az alábbiak szerint lehet tenni:

1. Ügyfélkapuval nem rendelkező Díjfizetők/Fogyasztók esetén:

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály részére papír alapú levelet lehet küldeni, melyhez csatolni szükséges, a korábbi a Perkons DHŐ Kft. részére megküldött kérelmet, melyben a Díjfizető/Fogyasztó kérte a Perkons DHŐ Kft-től túlfizetésének a visszafizetését, továbbá a Perkons DHŐ Kft. által küldött túlfizetést igazoló számla másolatát.

2. Ügyfélkapuval rendelkező Díjfizetők/Fogyasztók esetén:

E-papír alkalmazással (
https://epapir.gov.hu/) lehet benyújtani a panaszt. A témacsoport pontnál Kormányhivatali Ügyeket, ügytípus pontnál Fogyasztóvédelmi feladatokat, címzettnél Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt kell kiválasztani. A levél Szövege pontnál kell a panaszlevél szövegezését megírni. A panasz benyújtásához feltétlen csatolni szükséges korábban a Perkons DHŐ Kft. részére megküldött kérelmet elektronikusan, melyben a Díjfizető/Fogyasztó kérte a Perkons DHŐ Kft-től túlfizetésének a visszafizetését, továbbá a Perkons DHŐ Kft. által küldött túlfizetést igazoló számla másolatát.

Amennyiben a panasz bejelentésével kapcsolatban kérdésük merülne föl, keressék Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályát.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály:

Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.

Tel.: 76/795-710

E-mail:
[email protected]

* A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 3. mellékletének 20.3. b) pontja.

A bejelentéshez Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata nyomtatvánnyal segíti a fogyasztókat, amely nyomtatvány innen tölthető le:


Kérelem a Perkons DHŐ Kft. szolgáltatása során keletkezett túlfizetés visszafizetésére
 

Kövessen minket a Facebookon is!