Egészségügy 2020. május 1. 14:00

A súlyos betegek gyógyulásáért küzd a halasi orvos - Képgalériával

Képgaléria
A súlyos betegek gyógyulásáért küzd a halasi orvos - Képgalériával
Dr. Frei Norbert, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 33 éves megbízott főorvosa vezeti a halasi börtön területén két és fél hét alatt felépült mobil járványkórház intenzív osztályát. A kiskunhalasi születésű fiatal doktort március közepén vezényelték a halasi kórházba, munkatársaival együtt már több pácienst is kigyógyított a koronavírus-fertőzésből.

Fontos része volt a koronavírus elleni védekezés második szakaszára való felkészülésnek, hogy felépült Kiskunhalason az ideiglenes járványkórház. A legmodernebb orvosi eszközökkel felszerelt, 150 beteg ellátására alkalmas mobilkórház rekordgyorsasággal, nagyjából két hét alatt készült el. Az épület készen áll a betegek fogadására.

– A kórházat három részre osztották, az alapján, hogy milyen súlyosságúak a betegek. Az A részlegbe az alacsony kockázatú betegeket viszik, a B és C részlegbe a közepes kockázatúakat, és a D részleg az intenzív osztály, oda a legsúlyosabb betegek kerülnek majd – magyarázta Frei doktor, aki személyesen vezette végig a sajtó munkatársait a konténerkórházban a napokban. Az épületben a levegő áramlását is lehet szabályozni, ami rendkívül fontos a vírus terjedésének megakadályozásában. – A kórház különböző részlegeit zsilipajtókkal választották el, a kórtermekbe egy komoly zsiliprendszeren keresztül lehet csak bejutni, és higiéniai öltözők segítik a védekezést. A légnyomás a külső területen mindig alacsonyabb, mint a fertőzött területen, ahol a betegeket ápolják, a levegő befelé áramlik, így nem juthat fertőzött levegő a szabadba – mondta el a szakember
a baon.hu munkatársának.

A legmodernebb orvostechnikai eszközökkel felszerelt építményben 36 kórteremben összesen 150, elsősorban súlyos állapotban lévő betegeket tudnak majd teljeskörűen ellátni. – A D részlegen, az intenzív osztályon 16 ágy van, és ebből kettő két külön szobában van azon betegek számára, akiknek a koronavírus mellett valamilyen más vírusa is lehet, ezért el kell különíteni a többi koronavírusos betegtől is – mondta el Frei Norbert főorvos, hozzátéve: az egyik intenzív szobában hét ágy van, mindegyik ágyhoz van lélegeztetőgép, gyógyszeradagoló és betegőrző monitor, amely a páciens életfunkcióinak különböző paramétereit mutatja.

Itt a 16 ágyra ugyanennyi nővér jut, mivel itt a legsúlyosabb betegek lesznek, illetve műszakos rendszerben nappal három, illetve éjszaka is három intenzív osztályos orvos, amiből egy műszakvezető aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos, valamint mellette segéderőnek kettő tapasztalt aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosjelölt dolgozik majd – derült ki a sajtóbejáráson. A központi monitorrendszereken az orvosok és az ápolók mind a 16 intenzív osztályon lévő betegnek az élettani paramétereit folyamatosan nyomon tudják követni. Ha egy betegnek CT-vizsgálatra van szüksége, a steril folyosón egy fóliasátor-átjárót alakítanak ki a betegszoba és a vizsgáló között, és azon keresztül viszik át a vizsgálatra, hogy senkivel se kerülhessen érintkezésbe.

Közvetlen tapasztalatot is szerzett

Frei Norbert aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos az elmúlt két évben az Országos Mentőszolgálat központi rohamcsoportjánál dolgozott Budapesten. Március közepén vezényelték szülővárosába, Kiskunhalasra, ahol az első hónapban a helyi kórház területén működött közre a járványkórház létrehozásában, ahol többek között egy hatágyas intenzívet, egy műtőt és egy szülőszobát is kialakítottak. Részt vett az új mobil járványkórház zsiliprendszerének és a betegutak kialakítása mellett az egészségügyi felszerelések megrendelésében is. A fiatal szakorvosnak közvetlen tapasztalata van a koronavírusos betegek gyógyításában, több koronavírusos beteg – köztük egy életveszélyes állapotban a halasi kórházba került 41 éves kecskeméti férfi – gyógyításában is részt vett.


Fotó: Petőfi Népe
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus